Városlista
2025. november 12, szerda - Jónás, Renátó

Hírek

2014. Május 20. 05:00, kedd | Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Inkább plázázunk, mint vásárolunk

Inkább plázázunk, mint vásárolunk

A látogatók négyötöde rendszeresen, legalább havonta egyszer, ötven százalékuk akár hetente is betér egy-egy bevásárlóközpontba - derül ki a GfK adataiból. A korábbi évekhez hasonlóan a bevásárlóközpont-látogatók egyharmada valóban csak látogató marad. Azok, akik bemennek üzletekbe is, átlagosan két boltba térnek be egy plázán belül, míg vásárolni átlagosan egy boltban szoktak a magyarok.

A GfK adatai szerint a plázák vendégei legnagyobb részt a nők és a 29 évnél fiatalabbak közül kerülnek ki, akik számára legfontosabb a kellemes környezet.

A vásárlások értékét vizsgálva inflációközeli emelkedést figyelt meg a GfK. Az alkalmankénti átlagos költés országosan 7300 forint fölé emelkedett és ez jellemzően a fővárosi, nagy alapterületű bevásárlóközpontoknak köszönhető, ahol az átlagköltés sok esetben meghaladja a 10 ezer forintot is.

A vásárlók 57 százaléka nő, ugyanakkor az összes plázalátogató fele 29 év alatti. A vásárlás, esetleg nézelődés célpontjául szolgáló bevásárlóközpont kiválasztásakor a legfontosabb általános szempont a lakóhelyhez való közelség, amelyet a széles boltválaszték, majd választék és a kellemes környezet követ. A széles boltválaszték és a vonzó környezet az ott-tartózkodást meghosszabbítja.

'Egyértelmű összefüggés van a kellemes környezet és az ott-tartózkodás hossza között, ahol jól érzik magukat a vásárlók ott több időt is töltenek el. Azok a bevásárlóközpontok, amelyek külön figyelmet fordítanak erre, akár másfélórás látogatásra is számíthatnak, szemben az átlagos egy órával” – idézte a kutatási tapasztalatokat Dörnyei Otília , a GfK ügyfélkapcsolati igazgatója.

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 11. 07:39, kedd | Életmód

November végéig lehet szavazni az Év fájára

November 30-ig lehet szavazni az Év fájára, amelynek három jelöltje a kecskefűz, a hamvas éger és a rezgő nyár - közölte az Országos Erdészeti Egyesület hétfőn az MTI-vel.

2025. November 11. 07:32, kedd | Életmód

AM: új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntése szerint két új érték került be a Hungarikumok Gyűjteményébe, a magyar nyereg és a Pető-módszeren alapuló Konduktív Pedagógia Rendszer