Hírek
2016. Március 20. 08:43, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
2017-ben csökkenhet a tananyag mennyisége
Konkrét javaslatcsomaggal áll elő a kormány a diákok leterhelésének csökkentésére a köznevelési kerekasztal keddi ülésére - erről Rétvári Bence beszélt az Echo TV-nek szombat este.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára elmondta: először egy koncepciót szeretnének idén elfogadni, és aztán 2017-ben a nemzeti alaptanterv megváltoztatásával lehet a tananyagot úgy csökkenteni, hogy az egyúttal szolgálja a versenyképes tudás megszerzését is.
Rámutatott: az európai munkaerő-piacon lesznek versenyben azok a diákok, akik az elkövetkező időszakban az iskolából kikerülnek. Egyúttal fontosnak nevezte, hogy a versenyképesség mellett a tananyag se jelentsen túlzott leterhelést számukra.
Leginkább alsó tagozaton az 1-4. osztályban kell az alapkészségek fejlesztésére több időt hagyni a diákoknak és a tanároknak. Itt kell elsősorban megtalálni az alapkészségek és a lexikális tudás megfelelő arányát - mondta Rétvári Bence.
Kitért arra is: az ország 2015-ben már a GDP 6,14 százalékát fordította a teljes oktatási rendszer finanszírozására, ami felette van a fejlett országokban kívánatosnak tartott 6 százaléknak. Az egy tanulóra fordított összeg az elmúlt években 592 ezerről 691 ezer forintra nőtt, ami csaknem 100 ezer forint többletet jelent 2012-höz képest. Pozitívumként említette továbbá, hogy az OECD-átlaghoz mérve jobb a magyar gyerekek számítógéphez jutási esélye: nálunk egy számítógépre 2,2 gyermek jut, míg az OECD átlag 5,5. Ezt segíti a most futó 12 milliárdos informatikai eszközfejlesztési program is. Hozzátette, hogy fontos az eszközök biztosítása mellett az azok használatával kapcsolatos képzések fejlesztése is, ami szintén a Köznevelési Kerekasztalon megvitatandó feladat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 24. 11:00, kedd | Belföld
A Wizz Air rendszerei a hét közepén tervezett karbantartás miatt átmenetileg leállnak
2026. Február 24. 11:00, kedd | Belföld
Portfolio.hu: Brüsszel kemény üzenetet küldött a magyar kormánynak
Brüsszel egyértelművé tette, hogy a Barátság vezetéket ért dróntámadás okozta károkért Oroszország felelős
2026. Február 24. 10:26, kedd | Belföld
Holnap éjfélig még benyújtható a katabevallás
A kisadózóknak 2026. február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről. A nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető, és online beadható.
2026. Február 24. 07:35, kedd | Belföld
Választás 2026 - Orbán Viktor: amíg nem jön az olaj, nincs pénz Ukrajnának
Amíg nem jön az olaj a Barátság kőolajvezetéken, addig nincs pénz Ukrajnának
