Hírek
2012. Április 05. 07:19, csütörtök |
Sport
Forrás: Nemzeti Sport Online
A Győr a végén robbantott a Pécs ellen
A női kosárlabda NB I elődöntőjének első mérkőzésén a Győr hazai pályán 82–74-re győzött a Pécs ellen, amely a záró negyed előtt még négy ponttal vezetett.
Csak kedden dőlt el, hogy a Pécs pályára léphet az elődöntőben, miután a baranyai csapat rendezte a korábbi játékosával, Somogyi Andreával szemben fennálló tartozását. A Vasason a győriek vélhetően gond nélkül túljutottak volna, a Pécs azonban a várakozásoknak megfelelően jóval nagyobb falatnak bizonyult számukra.
Rendkívül kiegyenlített mérkőzést játszottak a felek, egyik sem tudott elhúzni a másiktól. A kiélezett végjáték így szinte garantálható volt, az igazán nagy izgalmak azonban a végén elmaradtak.
A záró negyedet a vendégek kezdhették négypontos előnnyel, és még a 37. percben is vezettek 71–70-re. Ekkor viszont megtorpantak, a Győr ezt kihasználva egy 8–0-s sorozattal fordított. A legeredményesebb vendégjátékos, Raksányi Krisztina egy hárompontossal még visszahozta a pécsi reményeket, ám ezután már csak győri kosarak születtek (büntetőkből), így a kisalföldiek kerültek egy lépésre a finálétól.
A második találkozót húsvétvasárnap Pécsen játsszák a csapatok.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 22. 14:00, péntek | Sport
Roland Garros - Fucsovics Grand Slam-döntőssel kezd, Bondár ismét Szvitolinát kapta
Fucsovics Márton a 2021-ben wimbledoni döntős Matteo Berrettini ellen kezd a vasárnap rajtoló francia nyílt teniszbajnokságon.
2026. Május 21. 07:13, csütörtök | Sport
Európa-liga - Az Aston Villa legyőzte a Freiburgot a döntőben
Az Aston Villa 3-0-ra legyőzte az SC Freiburgot a labdarúgó Európa-liga szerda esti döntőjében, Isztambulban.
2026. Május 20. 19:08, szerda | Sport
Az akarat diadala
Nagy csaták közepette nyert a rabócsiringen Nagy Ádám gokartversenyt.
2026. Május 18. 07:38, hétfő | Sport
Férfi kézilabda vb-selejtező - A magyar válogatott nem jutott ki a világbajnokságra
A magyar férfi kézilabda-válogatott nem jutott ki a januári olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, mivel a csütörtöki 31-29-es vereség után vasárnap Veszprémben csak 31-30-ra győzte le Szerbiát a selejtező visszavágóján.
