"Nagyon kedves itt minden: olyan a hangulat, mint régen a bábszínházban, a Jókai téren", néz körül Erdős Virág a Pimpáré-premier előtt a Soltis Színház kamaraépületének előterében. Nem véletlen, hogy a bábszínházi hangulatot említi: jószerivel a budapesti Állami Bábszínházban töltötte a gyerekkorát, édesapja Erdős István Kossuth-díjas bábszínész, édesanyja Kalmár Éva rendező-asszisztens.

Ő maga a kétezres évek eleje óta erőteljes, összetéveszthetetlen - és mindig erős érzelmeket kiváltó - , több díjjal (Vilmos-díj, Szép Ernő-jutalom, József Attila-díj) elismert tényezője az irodalmi életnek. Írjon verset, prózát vagy színpadi szöveget, kivételes érzékenységét és érzelmeit előbb-utóbb úgyis sodró, bódító, játékos, ironikus rímekbe rejti.

Mintha az örkényi instrukciót követve mindig terpeszben állva, a terpeszen "átnézve" szemlélné az ekképpen a feje tetejére állított világot. És bár egy interjúban azt mondta, hogy néha úgy érzi, hosszú ideig "bábjátékot játszott a szavakkal", felkérésre, ösztöndíj-támogatással írta meg első, kifejezetten bábszínpadra szánt mesejátékát: a Pimpáré és Vakvarjúcska ősbemutatóját a veszprémi Kabóca Bábszínházban tartották.

De hamarosan könyv is lesz belőle: a Móra Kiadónál. És persze ez is "másmilyen mese": a szerző szinte bocsánatkérő mosollyal ért egyet a megjegyzéssel, hogy a Pimpáré... legalább annyira "való" felnőtteknek, mint gyerekeknek. Erdős Virág különben is mintha visszaadná a mesének eredeti, "felnőttes" funkcióját: miközben mondjuk a népmesék nehezebben fölfejthető szimbolikáját ma már könnyen a gyerekirodalomhoz soroljuk, a nagyon mai "eszköztárat" mozgató Erdős Virág-mesék mindennapi vonzásainkra és választásainkra kérdeznek rá.

Mint például Pimpáré és Vakvarjúcska fájdalmas-szép - végezetül a vándorlást és a reményt felkínáló - története, amelyben nemcsak a felnőtté válás kínjai fogalmazódnak meg tobzódó rímekbe szedve, hanem a "mástól" való félelem következményei is.

Az előadás után Erdős Virág fénylő varjútollakat oszt szét a szereplők között; ez a premierajándék. Nem a más tollával ékeskedik: a Pimpáré és Vakvarjúcska a saját, külön bejáratú története. (Azért lehet ennyire a másoké is.)