Hírek
2012. Június 19. 21:23, kedd |
Helyi
Forrás: www.vasnepe.hu
A Soltis-stúdió előadása - komoly műhelymunkával

A kortárs angol írónő, Caryl Churchill Az Iglic című különleges színpadi szövegére alapozva készült el a Soltis Lajos Színház stúdiójának évadzáró vizsgaelőadása, B. Péter Pál rendezésében.
A Soltis Lajos Színház önerőből működteti (a gyerekstúdió mellett) hároméves képzést nyújtó színistúdióját, amelyben tizenéves fiatalok ismerkednek a színház szerteágazó (tér, test, szöveg, játékmódok stb.), izgalmas világával: közülük kerül ki a társulatot mindig előbbre gördítő utánpótlás. A megtett úton mindig izgalmas állomás a vizsgaelőadás, amelyre Nagy Gábor, a színház vezetője rendszerint nemcsak közönséget hív, hanem a rítusnak formát és rangot adó bírálóbizottságot is: hogy a különböző külső nézőpontokat képviselő - lehetőség szerint elemző, akár pozitív, akár negatív - kritikák mielőbb "élesben" eljussanak a stúdiósokhoz.
Szombaton este Az Iglic című kortárs angol darabra épülő vizsgaelőadást láthatta a Koptik Odó utcai kamaraszínházban a közönség. (Celli színházkedvelők, családtagok, barátok. Sőt, váratlanul az a spanyol fiú is befutott, aki a spanyolországi fesztiválfellépés alkalmából a társulat kísérője volt: Európa-túrán van, és ha már Budapestet útba ejtette, nem hagyhatta ki Celldömölköt sem.)
A néző persze mindig néző marad: érkezzen alternatív, amatőr, vagy professzionális kőszínházba; ifjúsági, felnőtt- vagy vizsgaelőadásra; ünnepi hangulatú premierre, vagy egy hétköznapi bérletes estére (stb., stb.). Sosem a címke számít, hanem az élmény.
Az Iglic-előadás legelső pillanataiban eldől, hogy itt (megint) színházi élményben lesz részünk. A plasztikus koromsötétben mindenütt különös lények jelenlétét érezzük. Aki eddig semmit nem tudott Az Iglicről, az is megsejtheti, hogy furi földöntúli tündérek járnak körülöttünk (hogy jók vagy rosszak, az már Caryl Churchill nagy elődjénél, az ugyancsak burjánzóan "költői" Shakespeare-nél sem mindig egyértelmű). Hipp-hopp, benne vagyunk egy sűrű világban - és a színház lényege éppen ez: külön világot teremt abban a térben, amelyet elfoglal. Ebben a sűrűségben még a gyorsan elhaló, kezdeti nézőtéri nevetgélések is jelentést kapnak: a stúdiós vizsgaelőadás próbára teszi a megszokott nézői stratégiákat.
A színpad és a nézőtér hagyományos viszonya megfordul, nem ott megyünk be a színházterembe, ahol általában, hirtelen rá sem ismerünk a különben jól ismert térre. Az új helyzet növeli a bizonytalanságot, nyitottságot követel a közönségtől, és jól illik az alakváltó, titokzatos, a lélek és/vagy a tudattalan szorongó tartalmait megjelenítő "iglicséghez". (Ami ráadásul - az Iglic ezer alakban - maga a legszebb színházi metafora.)
A költői képekben áradó szöveg - Hamvai Kornél parádés, szellemes fordításában - nagy falat a stúdiósoknak, alaposan megdolgoztatja őket. Pontos, fegyelmezett, odaadó összjátékuk mögött minden pillanatban érezhető a Soltis színházat hosszú évek óta jellemző komoly műhelymunka. Vagyis az az "alakváltó folytonosság", amely generációról generációra adja tovább a színházi elkötelezettséget, mindig személyesen, mindig közösségi keretek között.
A vizsgaelőadás sikeres volt: mindenki "átment". (Sőt: "Átjött".)
Az Iglic-előadás szereplői: Lang Letícia, Varga Renáta, Pécz Leila, Nagy Bernadett, Kovács Adél, Lestár Flóra, Hartai Viktória, Szabó Balázs, Sipos László, Mihácsi Veronika, Piller Ádám, Stangl Franciska, Németh Kitti, Boznánszky Anna, Marton Mercédesz. Rendezte: B. Péter Pál.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 21. 17:17, csütörtök | PR
Feltöltődés testnek és léleknek: Cozombolis Péter a Szigetvári Gyógyfürdőben
A Szigetvári Gyógyfürdő ismét a figyelem középpontjába került
2025. Augusztus 21. 08:05, csütörtök | Belföld
Ilyen volt az augusztus 20-i tűzijáték
2025. Augusztus 21. 08:04, csütörtök | Életmód
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a Magyar Szent István Rendet
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.