Városlista
2024. július 8, hétfő - Ellák

Hírek

2014. Március 31. 11:50, hétfő | Belföld
Forrás: MTI

A SZÉP-kártyákról 200 ezer vendégéjszakányi összeget kell elkölteni május végéig

A SZÉP-kártyákról 200 ezer vendégéjszakányi összeget kell elkölteni május végéig

A SZÉP-kártyával lefoglalt üdülések átlagos értéke és hossza alapján csaknem kétszázezer vendégéjszakára lenne elegendő az az összeg, amit legkésőbb május végéig el kell költeniük a kártyabirtokosoknak - közölte a Szallas.hu hétfőn.

A szálláskereső oldal emlékeztetett: a Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint március végén még 3,9 milliárd forint volt a SZÉP-kártyákon a 2012-ben utalt összegekből, amit az érvényben lévő szabályozás szerint az idén május 31-éig lehet felhasználni.
A portál közleménye szerint a szoros határidő ellenére a SZÉP-kártya felhasználásának aránya 2014 első két hónapjában csökkent a tavalyi adatokhoz képest. Míg 2013-ban átlagosan a szállásfoglalások 23 százalékánál váltottak be SZÉP-kártyát, addig az idén januárban csak 16, februárban pedig 15 százalékban használták ezt a juttatást a kártyabirtokosok a Szallas.hu adatai szerint.
Tavaly a legtöbb utalványt júliusban váltották be az utazni vágyók, de a SZÉP-kártya felhasználásának aránya az összes szállásfoglaláson belül májusban volt a legnagyobb, valószínűleg akkor is sokan hagyták az utolsó pillanatra a juttatások felhasználását.
Az idén a húsvét, a tavaszi szünet és május elseje közel esik egymáshoz, erre a két-három hétre sokan terveznek pihenést, és már most keresgélni kell a szabad szálláshelyeket - figyelmeztet Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója a közlemény szerint.
A szálláskereső oldal statisztikái szerint SZÉP-kártyával az átlagosnál többen foglalnak wellness-szállodákba. A nem utalvánnyal fizetőknek csak ötöde választott ilyen szálláshelyet, míg SZÉP-kártyával minden harmadik foglaláshoz tartozott wellnessprogram.
A kártyabirtokosok tavaly egy-egy foglalásra átlagosan több mint ötvenezer forintot szántak, míg SZÉP-kártya nélkül csak átlagosan 37 ezer forintot költöttek a hazai utazók.
A Szallas.hu-t havonta mintegy 1,5 millióan keresik meg. Az adatok a 2013-as teljes évre, valamint 2014 januárjára és februárjára vonatkozó foglalásokon alapulnak. A minta nem reprezentatív, de jól tükrözi a belföldi szállásokra vonatkozó online foglalási tendenciákat - áll a közleményben.

Címkék: Gazdaság-turizmus

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 08. 08:05, hétfő | Belföld

Fokozódik a hőség a héten

Fokozódik a hőség a héten, a hőmérséklet csúcsértéke a hét második felében már megközelíti a 40 Celsius-fokot. Elszórtan egy-egy zápor, zivatar kialakulhat

2024. Július 08. 08:03, hétfő | Belföld

Elrendelte a Kúria a főpolgármester-választás szavazatainak újraszámlálását

Elrendelte a Kúria a főpolgármester-választás szavazatainak újraszámlálását.

2024. Július 08. 08:02, hétfő | Belföld

Orbán Viktor: a magyaroknak fontos, hogy Kína szorgalmazza a békét

A magyaroknak fontos, hogy Kína szorgalmazza a békét a világban - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Pekingben, ahol Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott.

2024. Július 07. 09:38, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: a Türk Államok Szervezete létfontosságú pillére a Kelet és Nyugat együttműködésének

A Türk Államok Szervezetét (TÁSZ) a Kelet és Nyugat közötti együttműködés létfontosságú pillérének nevezte Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombaton az azerbajdzsáni Susában, ahol a szervezet informális csúcstalálkozóját tartot