Városlista
2024. október 6, vasárnap - Renáta

Hírek

2011. November 19. 14:48, szombat | Sport
Forrás: mno.hu

Ahol baj, ha az edző magyar

Ahol baj, ha az edző magyar

„Az edzőnek csak két igazán jó barátja van: az eredményjelző és a táblázat.

Ha ezekkel rendben van, igazán nagy baj már nem történhet vele.” Úgy tűnik, Déri Csabának, a marosvásárhelyi Maros KK férfikosárlabda-csapat magyarországi vezetőedzőjének idén valóban nagy szüksége lesz e két barát támogatására.

A legutóbb a szombathelyi Falcónál, előtte pedig a sepsiszentgyörgyi Sepsi BC női csapatánál tevékenykedő szakember a 2010–2011-es idényben történetének csúcsára vezette a marosvásárhelyi kosárlabdasportot. Az együttes a Románia-kupa legjobb négy csapata közé jutott, a bajnokságban pedig az ötödik helyen végzett, ami Balkán-liga-szereplésre jogosította fel. Idén azonban hiába áll hat győzelemmel és két vereséggel a táblázat 6. helyén – egy pontra a listavezető Temesvártól – klubvezetői támadások sorozatával kénytelen szembesülni.

A klub alelnöke, Cornel Lungu a Nagyvárad ellen elveszített hazai mérkőzés (79:86) után heves kirohanást intézett ellene „Megnéztem néhány edzést, és láttam, hogy semmit sem dolgoznak. Ennek az embernek fogalma sincs a kosárlabdáról” – nyilatkozta Lungu Dériről a helyi Zi de zi című napilapnak. Szerinte a játékosoknak is hasonló a véleményük, csak nem merik nyilvánosan vállalni.

„Ennek a támadásnak a szezonkezdés előtt volt már előzménye, Lungu akkor is a szakértelmemet vonta kétségbe ugyanannak az újságnak adott nyilatkozatában – mondta el Déri. – A bajnok Kolozsvár elleni 75:68-as győzelem egy időre helyre tette a dolgokat, de nincsenek illúzióim: az első botlásnál újra kezdődik a rágalmazás.” A magát már erdélyinek valló trénernek – háromszéki feleség, a második kisfiú tavaszra „ígéri” magát – már van annyi hely- és környezetismerete, hogy felmérje: részben azért szálka a klub alelnökének szemében, mert a nyár folyamán őt választotta a klub elnöksége, és nem Lungu szerb pártfogoltját. De az is gond, hogy magyar edzője van az együttesnek.

„Egy fele román, fele magyar városban ennek jelentősége van, mint ahogy senkit sem érdekelne, ha mondjuk litván edző vezetné a csapatot. Marosvásárhely roppant kulturált város, és ezek a problémák nem is a tősgyökeres vásárhelyi románokkal adódnak. Azt hiszem, az alapvető gond azzal van, hogy a csapat eredményessége nyomán sokan megjelentek a környéken, akik hasznot húznának a sikerből. Úgy tűnik, ezt is meg kell tudni emészteni, az új helyzet feldolgozása pedig mindenkitől időt igényel” – véli Déri Csaba.

A szakember számára megjelölt idei feladat a tavalyi sikerekből táplálkozik: az elnökség a bajnoki döntőbe várja a csapatot. Déri szerint kissé túlzó a célkitűzés, de némi szerencsével teljesíthető. „Jól érzem magam a román bajnokságban, elfogadtak a szövetség tisztségviselői, és ami talán még fontosabb, a bírók is – állítja. – A bajnokság erőssége nagyjából megegyezik a magyaréval, viszont itt több a hasonló tudású csapat. Felkészültségemnek, szakmai becsvágyamnak megfelelő helyen, remekül szervezett klubnál dolgozhatok, és ezért áldozatokat is érdemes vállalni.”

Ezzel együtt Déri Csabának nem lesz könnyű élete, értesüléseink szerint ugyanis a klubalapítók közé tartozó Lungu szinte valamennyi vezetőségi gyűlésen becsmérlő szavakkal minősíti az edző munkáját. A belgrádi üzleti és sportkapcsolatokkal rendelkező üzletember volt az egyedüli vezetőségi tag, aki nyáron Déri eltávolítását szorgalmazta – egy általa javasolt belgrádi edző javára.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:42, péntek | Sport

Férfi kézilabda klubvilágbajnokság - A Veszprém hosszabbításban megnyerte a döntőt

A Veszprém HC nyerte az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságot, mivel hosszabbítás után 34-33-ra legyőzte az előző három alkalommal aranyérmes német SC Magdeburgot a csütörtöki döntőben.

2024. Október 04. 07:34, péntek | Sport

Nagyot küzdött, de kikapott a Fradi a Tottenhamtól

Második mérkőzését is elvesztette a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában: a magyar bajnok csütörtökön hazai pályán 2-1-re kapott ki az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurtól.

2024. Október 03. 21:55, csütörtök | Sport

Világsztárokkal érkezik a Rallycafé őszi lapszáma

Kalle Rovanpera, Johan Kristoffersson, Nani Roma és Valtteri Bottas egyaránt hosszabb interjút adott a Rallycafe Magazin idei harmadik számának.

2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Sport

Nemzetek Ligája - Húszezer euróra büntették a magyar szövetséget

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 20 ezer eurós (8 millió forintra) büntetéssel sújtotta a magyar szövetséget (MLSZ) a szurkolók viselkedése miatt.