Hírek
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Árvíz - OVF-szóvivő: kisebb lesz az árvíz, mint 2013-ban
A becslések szerint a maximális vízszint 40 centiméterrel alacsonyabb lesz, mint a 2013-as nagy árvíz idején Budapestnél, illetve a város feletti folyószakaszokon -
- mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Siklós Gabriella a műsorban elmondta: szombatig tetőzik az árhullám a Dunakanyarban és Budapesten is. Az előrejelzések szerint 850 centiméteren tetőzik majd a Duna a fővárosnál.
Közölte azt is, hogy a vízgyűjtő területeken már nem esik az eső, így az áradásnak nincs utánpótlása, ugyanakkor a hó olvadásából származó víz lassíthatja az apadást.
A Szigetközben már megjelentek az úgynevezett fakadó vizek, de a vízügy munkatársai ezeket figyelik és, ha kell, megerősítik a töltést
- tette hozzá.

A szóvivő azt javasolta azoknak, akik segíteni szeretnék a védekezést, hogy figyeljék az önkormányzatok honlapjait, mert ezeken minden információ elérhető.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a "katasztrófaturizmus" most veszélyes lehet, illetve nehezítheti a szakemberek munkáját: a töltések mostanra átáztak, ezért csak azok mehetnek fel rájuk, akiknek ott dolguk van.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 24. 09:38, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: csökken a kormánytagok, a képviselők és a polgármesterek fizetése
Jelentősen csökkenni fog a miniszterelnök, a miniszterek, az országgyűlési képviselők és a polgármesterek fizetése - közölte Magyar Péter miniszterelnök az RTL-nek adott, szombat este sugárzott interjújában.
2026. Május 24. 09:29, vasárnap | Belföld
Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben
2026. Május 23. 17:00, szombat | Belföld
Bóna Szabolcs: aszályos időszakban valós veszélyt jelent az ukrán gabona árletörő hatása
Aszályos időszakban valós veszélyt jelent az ukrán gabona árletörő hatása, ezért korlátozni kell - írta Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken Facebook oldalán.
