Hírek
2013. Február 12. 19:06, kedd |
Helyi
Forrás: Vas Népe online
Az emberfényképész - Hans Gustav Edöcs kiállítása a KMKK-ban

Hans Gustav Edöcs osztrák–magyar fotóművész halálának 10. évfordulója alkalmából nyílt emlékkiállítás a Kemenesaljai Művelődési Központban.
Hans Gustav Edöcs 1924-ben született Vulkapdrányban (Wulkaprodersdorf), aztán 1938-ban Sopronba költözött a család: a fiú a soproni kereskedelmi közpiskolában tanult, ekkor került kapcsolatba a soproni fotóklubbal. A mesterséget Angyalfi Andortól, Csík Ferenctől és Aszman Ferenctől tanulta, ahogy az az Artportál adatbázisában is olvasható. Hans Gustav Edöcs civil foglalkozását tekintve vasúti igazgató volt: a Sopron–Ebenfurt Vasút Rt.-nél dolgozott. 1956-ban Ausztriába emigrált (az akkori szóhasználat szerint: disszidált).
A rendszerváltás után, a kilencvenes évek elején kapott meghívást a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum tanácsadói testületébe. Időközben sokat tett a két ország (Ausztria és Magyarország) közötti kulturális cserekapcsolatok fellendítéséért, sőt, nemcsak magyar, hanem szlovák és cseh fotóművészeknek is szervezett kiállítást Ausztriában. Ő maga szintén rengeteg csoportos, illetve egyéni tárlaton vett részt, nálunk is ismertté vált. A világ sok tájára eljutott, főleg empatikus, teljes sorsokat fölvillantó portréit tartjuk számon munkássága védjegyeként. Ahogy a Bécsi Napló írásának címe mondja: ő az "emberfényképész". A Hortobágyon készített sorozatát a Déri Múzeumnak ajándékozta, publikációs életműve ugyancsak jelentős.
A Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár galériájában megnyílt emlékkiállítás az ember iránt mély tiszteletet érző, rendkívüli szociális érzékenységgel bíró Hans Gustav Edöcs arcát rajzolja meg – más, arcok által. A megnyitó különlegességét pedig nem csak az adta, hogy a fotográfus özvegye is ellátogatott Celldömölkre: az emlékkiállítást Kuthi Márta, az intézmény egykori igazgatója ajánlotta a közönség figyelmébe. Ez a felkérés pedig azért szép gesztus, mert mostanában hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy a világ – folytonos.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Vida Beni ismét gokartban!
Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Október 05. 09:27, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 40. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: