Városlista
2026. április 9, csütörtök - Erhard

Hírek

2011. November 19. 07:16, szombat | Külföld
Forrás: mno.hu/MTI

Egy percre sem állnak le az atommal

Egy percre sem állnak le az atommal

Irán „egy percre sem” állítja le urándúsító tevékenységét – jelentette ki az ország képviselője a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsának pénteki ülését követően.

Ali Asgar Szoltaníje azután nyilatkozott a sajtónak, hogy a 35 tagú testület egy előző héten ismertetett jelentés alapján mélységes aggodalmának adott hangot amiatt, hogy az iráni atomprogramnak titkos katonai vonatkozása is lehet.

„A határozat egyetlen közvetlen következménye az, hogy megerősíti Iránt abban a szándékában, hogy megalkuvás nélkül folytassa békés célú nukleáris tevékenységét” – mondta a diplomata. Szoltaníje felrótta a főigazgatónak, hogy a jelentésben nyilvánosságra hozta iráni atomtudósok és egy létesítmény nevét. „Személyesen Amano úr lesz felelős azért, ha ezek az emberek veszélybe kerülnek” – fogalmazott.

Az Egyesült Államok képviselője, Glyn Davis újságírók előtt úgy fogalmazott, a pénteki határozat fontos, mert kijelenti, hogy Iránnak „tiszta helyzetet kell teremtenie”, teljesítenie kell az ENSZ Biztonsága Tanácsa – az urándúsítás leállítására vonatkozó – határozatát és feltétel nélküli párbeszédre szólítja fel Iránt. Leszögezte, hogy elkötelezettek a diplomáciai megoldás mellett. A kormányzótanács jövő márciusban megvizsgálja a határozat és a NAÜ-egyezmények teljesülését „és meghozza a szükséges döntéseket és lépéseket” – felelte egy kérdésre válaszolva.

Szoltaníje kijelentette, Irán nem vesz részt az ügynökség jövő hétfőn kezdődő, atomfegyver-mentes Közel-Keletről szóló fórumán. Ezt részben azzal indokolta, hogy Amano „nem pártatlan” és hogy Izrael továbbra sem csatlakozott a tömegpusztító fegyverek terjedése elleni egyezményhez (NPT). Általánosan elterjedt vélekedés szerint Izrael rendelkezik atomfegyverrel.

Címkék: atomfegyver, Irán

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 09. 09:00, csütörtök | Külföld

Iráni konfliktus - Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra

Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.

2026. Április 07. 15:00, kedd | Külföld

Iráni konfliktus - Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal

Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.

2026. Április 05. 11:00, vasárnap | Külföld

Iráni konfliktus - Donald Trump: a pokol fog Iránra szabadulni, ha nem köt megállapodást

Donald Trump szerint a \"pokol fog Iránra szabadulni\", amennyiben két napon belül nem köt megállapodást - az amerikai elnök internetes bejegyzésben szombaton adott ismételt ultimátumot a teheráni vezetésnek.

2026. Április 04. 16:00, szombat | Külföld

Az amerikai kormány rekordösszegű, 1500 milliárd dolláros védelmi költségvetést tervez 2027-re

A washingtoni Fehér Ház 1500 milliárd dolláros védelmi költségvetést javasol az Egyesült Államok számára 2027-re - derül ki az elnöki hivatal által pénteken kiadott tervezetből.