Halála a latin-amerikai irodalom aranygenerációja korszakának végét jelzi, amelynek ő volt az utolsó nagy képviselője.

„Mély szomorúsággal tudatjuk, hogy édesapánk, Mario Vargas Llosa vasárnap Limában, családja körében, békében elhunyt” – jelentette be legidősebb fia, Alvaro az X közösségi oldalon közzétett üzenetében, amelyet testvére, Gonzalo és nővére, Morgana is aláírt.

Az elmúlt hónapokban megszaporodtak a hírek a közélettől több hónapja visszavonult író romló egészségi állapotáról. Fia, Alvaro tavaly októberben azt mondta, hogy apja „közeledik a 90. életévéhez, egy olyan korhoz, amikor az embernek kicsit vissza kell vennie a tevékenységének intenzitásából”. Apja egészségi állapotát ugyanakkor nem pontosította.

A perui középosztálybeli családban született Mario Vargas Llosa a kolumbiai Gabriel Garcia Marquez és az argentin Julio Cortazar mellett az 1960-as és 1970-es évek latin-amerikai irodalmi fellendülésének egyik egyik legkiemelkedőbb képviselője volt. Regényei erősen kötődnek a valósághoz, cselekményüket részben saját élményei (A város és a kutyák), részben valós történelmi események (Háború a világ végén) ihlették. Elbeszélései több idő- és térbeli síkban játszódnak, jellemző rájuk a töredékes és összekevert narráció, a nézőpontok és a narrátorok váltogatása.

Számos irodalmi díj birtokosa. 1976-79-ben a Nemzetközi Pen Club elnöke volt. 1990-ben a Demokratikus Front vezetőjeként Peruban indult az elnökválasztáson, de a második fordulóban alulmaradt. 1993-ban megkapta a spanyol állampolgárságot. 2001-ben a Georgetown Egyetem ibero-amerikai irodalmi és kulturális professzora. 1986-ban elnyerte az Asztúria hercege kitüntetést, 1996-ban a Német Könyvkereskedők Békedíját, az egyik legrangosabb német irodalmi kitüntetést. 2010-ben Nobel-díjjal tüntették ki a „hatalmi berendezkedések feltérképezéséért és az egyén ellenállását, lázadását, alulmaradását bemutató erőteljes ábrázolásmódért”. 2012-ben Mexikóban megkapta az első ízben kiosztott Carlos Fuentes irodalmi díjat. 2013-ban Kolozsváron a Babes-Bolyai Tudományegyetem díszdoktorává avatták. Ugyanebben az évben jelentette meg A diszkrét hős című könyvét, amely magyarul is megjelent. 2015-ben a madridi Teatro Espanol színházban egyik színdarabjának (Los cuentos de la peste) egyik szerepét alakította. 2015-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem az irodalomtudományok doktorává avatta. Ugyanebben az évben, ötven év házasság után, elvált második feleségétől, Patriciától. Első felesége 1955 és 1964 között politikai mentora, Julia Urquidi volt. Patriciától, aki az unokatestvére is, három gyereke született.

A mintegy harminc nyelvre lefordított, több évig Párizsban élő frankofil szerző volt az első külföldi író, aki még életében, 2016-ban bekerült a rangos, a nagy klasszikusok műveit magába foglaló rangos Pléiade-kollekcióba. 2021-ben a Francia Akadémia tagjai a Halhatatlanok közé választották, 2023-ban beiktatták, ő lett az akadémia első olyan tagja, aki nem franciául ír.

A halálhírét bejelentő közlemény szerint „az elkövetkező órákban és napokban az ő utasításai szerint fogunk eljárni. Nem lesz nyilvános szertartás. Édesanyánk, gyermekeink és mi magunk is bízunk abban, hogy lesz elég helyünk és magánéletünk ahhoz, hogy a család és a közeli barátok társaságában búcsúzzunk el tőle”. A dokumentumban azt írták, hogy „földi maradványait, ahogy ő kívánta, elhamvasztjuk”.

Az X-en Dina Boluarte perui elnök sajnálatát fejezte ki az író halála miatt. „Szellemi zsenialitása és hatalmas munkássága maradandó örökség marad a jövő nemzedékei számára. Őszinte részvétünket fejezzük ki családjának, barátainak és az irodalom világának. Nyugodj békében, minden idők illusztris peruija”.