Hírek
2017. November 28. 05:01, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Elindultak az első exportvonatok Budapestről Kínába

Hétfőn elindult az első két exportvonat Kínába, a szerelvények egyike Ukrajnán, Oroszországon és Kazahsztánon át visz árut a távol-keleti államba.
A másik vonat konténereit a görögországi Pireusz kikötőjéből hajón szállítják tovább.
A vonatok indítása alkalmából Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára fölhívta a figyelmet Magyarország tranzitszerepére, ennek előnyeit - mint fogalmazott - a közlekedési hálózat és a logisztikai infrastruktúra fejlesztésével lehet kiaknázni. A kedvező földrajzi fekvés az Európa és a Távol-kelet közötti hatalmas áruforgalom szempontjából is előnyös adottság - tette hozzá. Mosóczi László kiemelte, hogy az áruk gyors, olcsó és nagy tömegű szállítása a magyar vállalatok versenyképességét erősíti, a további bővülés érdekében pedig a logisztikai szolgáltatások fejlesztését szorgalmazta. A szállítás és raktározás részesedése a munkahelyteremtésben az egészségügyével vagy az építőiparéval azonos, a magyar GDP-hez pedig 2 ezer milliárd forinttal járulnak hozzá évente, ezzel az összes ágazat közül az ötödik legjelentősebb teljesítményt érik el - mondta.
Felidézte, hogy a Kínába irányuló magyar kivitel tavaly csaknem 2,25 milliárd dollárral rekordot döntött, az élelmiszerexport pedig több mint másfélszeresére nőtt 2015-höz képest. Az első nyolc hónap adatai szerint újabb - több területen ismét kétszámjegyű - bővülés következhet - közölte. A helyettes államtitkár szerint a keleti nyitás sikerét mutatja az is, hogy a tavalyi adatok alapján a Kínai Népköztársaság Magyarország tizedik legfontosabb kereskedelmi partnere, az Európán kívüli országok között pedig az első helyen áll.
A rendezvényen Hunan tartomány kereskedelmi hivatalának főigazgatója, Csen Hsziang-csün fontos lépésnek nevezte a vonatok indítását a Selyemút által érintett országok hatékony összekötése, a gazdasági kapcsolatok fejlődése szempontjából, a fordított irányú fuvarozás megkezdése - mint mondta - a kínai tartomány és Magyarország kapcsolatait is erősíti.
Erik Regter, a Rail Cargo Austria igazgatósági tagja kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése érdekében nemzetközi összefogást és új utak építését, valamint a vasúti szolgáltatások színvonalának javítását sürgette. Közölte, hogy több kínai vasúttársasággal az elmúlt hetekben is tárgyaltak a menetidő lerövidítésének lehetőségeiről. Erik Regter történelmi pillanatnak nevezte, hogy Budapestről egyszerre indult el a tengeri és a szárazföldi áruszállítás Kínába.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 11:00, hétfő | Belföld
Meteorológia: hétfőn hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki hétfőn szinte az egész országban - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.
2025. Július 07. 08:00, hétfő | Belföld
NFI: már több mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet
Tavaly december óta már több mint egymillióan látták a mozikban a Demjén Ferenc-slágerekre épülő Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus vígjátékot - közölte pénteken a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.
2025. Július 07. 00:00, hétfő | Belföld
Repülőgép-szimulátort adtak át a Nyíregyházi Egyetemen
A helyi pilótaképzést támogató modern repülőgép-szimulátort adtak át szombaton a Nyíregyházi Egyetemen.
2025. Július 06. 13:00, vasárnap | Belföld
Hubai Imre: a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme
A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme - közölte az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára szombaton Kiskörén.