Hírek
2019. Augusztus 02. 12:02, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Elkezdik a tankönyvek kiszállítását
Félmillióval több tankönyvet rendeltek idén, mint tavaly, azok mégis 700 millióval kevesebbe kerültek a családoknak és a költségvetésnek
- közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken az M1 csatornán.
Rétvári Bence azt mondta, a hét elején mind a 13 millió tankönyv megérkezett a raktárba, ahonnan augusztus végéig mintegy négyezer helyszínre szállítják majd ki azokat.
Azáltal, hogy az állam átvette a tankönyvek fejlesztését, előállítását és kiszállítását, a tankönyvek garantáltan megérkeznek majd az intézményekbe az iskolakezdésig - emelte ki.
Kitért arra is, mielőtt a tankönyvek engedélyt kapnak, három éven keresztül pedagógusok próbálják ki őket, ezzel is biztosítva, hogy azok jó minőségűek és jól használhatók legyenek.
Az alap tankönyvek mellett a nemzetiségi, sajátos nevelési igényű gyerekeknek gyártott, kis példányszámú könyvekre is energiát fordítottak, hogy azok is jó minőségben készüljenek el - tette hozzá az államtitkár.
Rétvári Bence a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, jövő szeptembertől minden köznevelésben tanuló 1.-12. évfolyamos diák ingyen kapja majd a tankönyveket. Az ingyenes tankönyv többé nem szociális ellátás, hanem a családtámogatás része - hangsúlyozta.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 02. 06:46, csütörtök | Belföld
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerda délután, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét
2026. Július 02. 06:43, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: a kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról
A kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról - közölte a miniszterelnök Facebook-oldalán.
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
Országos közlekedésszervező és gördülőállomány-kezelő társaság jön létre az uniós források felhasználhatósága érdekében
Benyújtotta kedden a kormány az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
OGY - Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről döntött az Országgyűlés keddi ülésén.
