Hírek
2013. Március 18. 09:46, hétfő |
Helyi
Forrás: Sziszi
Elkezdődött a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálata a Sághegy LEADER Egyesületnél
2013 júniusában kerül sor a LEADER jogcím megnyitására, amely során mintegy 400 millió forint forrás áll a pályázók rendelkezésére.
Idén júniusban kerül sor előreláthatólag a IV. tengelyes LEADER jogcím megnyitására, amely során mintegy 400 millió forint forrás megpályázására lesz lehetőség - tudtuk meg Németh Rudolfnétól, a Sághegy LEADER Egyesület munkaszervezet vezetőjétől.
A pályázati rendszer egyszerűsítése és optimalizálása folyamatban van, melynek során az egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiája is átdolgozásra kerül, melyben megfogalmazzuk az új igényeket, valamint az új problémákra a megoldásokat. Ehhez várjuk a tervezési területünkönélők ötleteit, elképzeléseit.
A LEADER jogcím legfontosabb eleme az alulról építkező problémamegoldás, melynek alapja a helyi szintű, releváns javaslatokból elkészített Helyi Vidékfejlesztési Stratégia, amely alapján pályázatot lehet benyújtani, amennyiben a Helyi Bíráló Bizottság azt jóváhagyja.
Ezért is hívunk és várunk minden érdeklődőt 2013. március 20-án, 15 órától Nagysimonyiba a Művelődési Házba, valamint másnap, március 21-én, 15 órától Bögötén, az IKSZT épületbe tartandó fórumokra.
Ezúton is kérünk minden érdeklődőt, pályázni vágyót, hogy jöjjön el valamelyik fórumunkra, tervezzük együtt a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiát!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
