Hosszú órákon át tartó futás a tűző nap alatt, hajnali sírás a kimerültség miatt, és a célba érés leírhatatlan pillanata. Ez az Ultrabalaton.

"Mindig is imádtam sportolni! 18 évig versenyszerűen táncoltam, most aerobicozom és futok, de ezt már csak hobbiból teszem" - meséli a 22 éves egyetemista lány, Skriba Eszter, akinek szívügye, hogy minél több emberrel megszerettesse a futást. " Jó lenne, ha többen éreznék, amit én, hogy a futás nem valami monoton és unalmas gyötrődés, hanem öröm, felszabadult eufória."

A megszállott sportnagykövet

Nem csoda, ha ezt a lelkesedést egy ismert sportruhamárka is felismerte, és beválasztotta Esztert "nagykövetei" nyolcfős csapatába, hogy a mozgásőrült lány most már ebben a minőségében terjessze a futás szeretetét a fiatalok között. Szerencsére semmi olyat nem kell tennie, amit amúgy sem csinálna szívesen, egyedül az a dolga, hogy eddzen, fusson, amennyit csak bír, és közben minél több embert elcsábítson, hogy ők is kipróbálják ezt az egészséges függőséget okozó mozgásformát. Az Ultrabalaton, a maga 212 kilométerével viszont valami egészen másról szól.

Az Ultrabalaton egy 212 kilométeres ultramaratoni futóverseny a Balaton körül, tihanyi rajttal és céllal. Az ultramaratoni verseny társrendezvénye egy kétnapos váltóverseny is. A nemzetközi ultrafutó szövetség, az IAU, 2008. január 5-én ezüst fokozatú minősítést adományozott a versenynek, és ezzel az Ultrabalaton lett az első magyar verseny, mely ezt az elismerést elérte. A versenyre nemcsak egyéni kategóriában, de 2, 5 ill. 10 fős csapatban is lehet nevezni. Idén a 166 egyéni indulóból csupán 34 futónak sikerült szintidőn belül teljesíteni a futótávot. A leggyorsabb női futó 22 óra 10 perc, az elsőként férfi futó pedig 23 óra 2 perc alatt teljesítette a távot. A váltóban futó csapatok közül 12 óra 40 perc alatt ért be a leggyorsabb, és 34 óra alatt teljesítette a távot az utolsóként beérkező csapat. Skriba Eszter csapatának a középmezőny elején sikerült célba érniük.

Embertelen volt a forró aszfalt 45 fokban

Amikor Eszter a kétnapos nonstop futásról kezdett beszélni, egészen megváltozik a hangja: "Máig libabőrös leszek, ha visszagondolok azokra a napokra".
A huszonéves sportnagykövetnek komoly kihívással kellett megbirkóznia: egy tízfős, amatőrökből álló csapat vezetőjeként vállalta, hogy két nap alatt körbefutják a tavat. Igaz, hogy váltóban tették mindezt, de aki épp nem futott, az is ott zötykölődött a társaság mikrobuszában, majd amikor rákerült a sor, ő is átvette a stafétabotot, és lenyomta a maga kilométereit.

Eszter pedig komolyan vette a feladatot. Már hónapokkal a verseny előtt kőkemény edzéseket szervezett a csapatnak, igyekezett felkészíteni mindenkit az embert próbáló feladatra. Pontosan emlékszik arra a pillanatra is, amikor épp ő volt a soros vezető, és míg társai futottak, neki a kocsiban végig görcsben állt a gyomra: "Tudtam, hogy hatalmas a felelősség. Eszméletlen volt a hőség, a forró aszfalt a 45 fokban embertelen, én meg csak vezettem a kisbuszt, és közben izgultam értük, nehogy rosszul legyenek - de szerencsére remek csapatom van, kemények mind, és nagyon jól bírták a versenyt!"

Az Ultrabalaton útvonala: Tihany - Aszófő - Pécsely - Dörgicse - Köveskál - Nemesgulács - Gyenesdiás - Keszthely - Balatonberény - Balatonmáriafürdő - Fonyód - Balatonboglár - Balatonlelle - Balaltonföldvár - Szántód - Siófok - Balatonvilágos - Balatonaliga - Balatonkenese - Balatonfűzfő - Balatonalmádi - Alsóörs - Balatonfüred - Tihany

Mintha az életüket mentettük volna meg a pohár vízzel

Elmondhatatlan, milyen érzelmi hullámzáson megy át az ember, ha három nap alatt 4 órát alszik, ha megállás nélkül koncentrál, és ha futás közben az ember még éjjel is azt érzi, hogy egész testét perzseli a hőség. Mert Eszterék csapatában aztán tényleg volt minden: voltak megható pillanatok, amikor még egy plusz löketként mindig előbbre és még tovább vitték a másikat, ha az egy kicsit lelassult, és volt vita a néhány pillanatig tartó kétségbeesésből, amikor nem találták az éjszakai fejlámpát, és így anélkül, sokszor a kimerültségtől is sírva futottak a sötétben. Aztán ami mégis megmaradt a végére, az az összetartozás érzése.

"Számomra a verseny egyik legemlékezetesebb része volt, ahogy egymásnak, és a többi futónak segítettünk, függetlenül attól, hogy vetélytársaink voltak vagy sem. Leírhatatlanok voltak azok a pillanatok, amikor a lassan gördülő mikrobusz ajtajából vizet osztottunk a mellettünk futó, végtelenségig elcsigázott versenyzőknek. És máig beleborzongok azokba a tekintetekbe, ahogyan mindezt megköszönték. Ezek a pillanatok egy kicsit olyanok voltak, mintha ott, akkor, azzal az egy pohár vízzel az életüket mentettük volna meg."

Csapattársak voltunk, barátok lettünk

A kőkemény két nap végül számtalan csodálatos emléket hagyott maga után, az eufória, a siker, az egy csapatba tartozás felemelő érzését. "Arra is jól emlékszem, hogy mire beértünk a célba, már szinte fáztam, rázott a hideg a fáradtságtól. De valójában leírhatatlan volt ez az érzés. Amíg élek, emlékezni fogok rá".

Hogy mi lett a társasággal az Ultramaraton után? Eszter csak mosolyog: "Barátok lettünk, és ez a legjobb az egészben. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, lett közös Facebook-oldalunk, szerdánként - ahogy a verseny előtt, úgy a mai napig is - az Egyetemi futóklubban járunk össze, együtt edzünk, utána lazítunk, beszélgetünk. És igen, ezt is a futásnak köszönhetem."