Városlista
2024. október 6, vasárnap - Renáta

Hírek

2014. Április 01. 05:00, kedd | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Gyorsabban jutnak pénzhez a cégek

Gyorsabban jutnak pénzhez a cégek

Az uniós pályázatok átlagos életciklusa az eddigi 600−700 naphoz képest legfeljebb 300 nap lesz 2014 és 2020 között Magyarországon − mondta a Napi Gazdaságnak Csepreghy Nándor, fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár.

Csepreghy Nándor azt mondta, e+gy átlagos pályázati életciklus, a pályázat megjelenése és a pénzügyi zárás között, 600−700 napot is igénybe vett 2007 és 2013 között. Most az a cél, hogy 2014−2020 között ez legfeljebb 300 nap legyen. Ezt segíti elő az elektronikus pályázatkezelés, amelynek keretein belül az egyes minisztériumok kötelesek negyedévre előre rögzíteni az adott időszak pályázatainak feltételeit, illetve a csupán normatív feltételekhez kötött támogatások szintjének kijelölése 300 millió forintig. Azért határoztuk meg ezt az értékhatárt, mert az előző hat évben megvalósult 63 ezer fejlesztés 80 százaléka 100 millió forint alatti volt, a kedvezményezetti kör gerincét adó kis- és középvállalkozásoknak pedig sok esetben gondot okozott a pályázatírás. A 300 milliós szint nagyobb mozgásteret biztosít számukra. Az említett 63 ezer fejlesztés mögött 45 ezer pályázó volt, 2014 és 2020 között azt várom, hogy kevesebben valósítsanak meg több nagyobb értékű fejlesztést. Így a jellemző 100 millió forintos lélektani értékhatár megközelítheti a 200 milliós szintet.

A fővároson és a megyeszékhelyen túl is jó néhány nagyobb települést lefed a hálózat, jelenleg 43 irodában 275-en dolgoznak. Az októberi dömpingig célszerű a másfélszeresére növelni az állományt, hogy gördülékeny legyen az ügyintézés. A 2007−2013-as időszak tanulsága, hogy a rendelkezésre álló 8200 milliárd forint támogatás 10−15 százaléka olyan pályázatírók, projektmenedzserek, jogi, közbeszerzési vagy éppen kommunikációs tanácsadók zsebébe került, akiknek a szolgáltatásai közvetlenül nem is kapcsolódtak az adott beruházáshoz. Azzal, hogy a pályázatírás átkerül az intézményrendszer oldalára, a pályázónak értelemszerűen nem kell megfizetnie az eddig fennálló közvetítői költséget, közvetlenül kapcsolatba kerül a programirodákkal, így egy 10 millió forintos pályázatnál plusz 1−1,5 milliót fordíthat a beruházására. A piaci pályázatírók is integrálódhatnak a rendszerbe, a kapacitásbővítésre egyébként is igény van.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 05. 08:54, szombat | Belföld

Lezárják Ferencváros egy részét egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt

Lezárják a főváros IX. kerületének egy részét egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt szombaton, a korlátozások érintik a Rákóczi híd és a Déli összekötő vasúti híd forgalmát is.

2024. Október 05. 08:50, szombat | Belföld

Fővárosi Közgyűlés - Budapest működése érdekében konstruktív munkára készülnek a fővárosi frakciók

Budapest működése érdekében konstruktív munkára készülnek a Fővárosi Közgyűlés képviselőcsoportjai, amelynek vezetői a testület pénteki alakuló ülésen fejtették ki ezzel kapcsolatos elképzeléseiket.

2024. Október 04. 07:51, péntek | Belföld

Liget Budapest - Még ebben az évtizedben megnyithatja kapuit a Városligetben az Új Nemzeti Galéria - Videó

Amennyiben az Új Nemzeti Galéria kivitelezése 2025-ben megkezdődhet, az intézmény még ebben az évtizedben megnyitja kapuit a Városligetben - tájékoztatta a Városliget Zrt. az MTI-t csütörtökön.