Városlista
2025. szeptember 14, vasárnap - Szeréna

Hírek

2011. Augusztus 29. 23:55, hétfő | Helyi
Forrás: www.nyugat.hu

Hét járás is alakulhat majd a nyugati végeken

Hét járás is alakulhat majd a nyugati végeken

Takarékos gazdálkodásának köszönhetően nem került megalázó, fizetésképtelen helyzetbe Vas megye önkormányzata - mondta a Magyar Hírlapnak Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés fideszes elnöke.

Vas megye még 2007-ben ötmilliárd forint értékű kötvényt bocsátott ki, és svájcifrank-alapú hitelt vett fel. Ebből a pénzből körülbelül 1,2 milliárdot költött el a megye, és mivel jól gazdálkodtak, nem 3,8, hanem 4,5 milliárd forint maradt, amit fel tudnak használni a fejlesztésekre. A szombathelyi Markusovszky kórház például tízmilliárdos fejlesztésbe tud belevágni A politikus a lapnak adott interjúban elmondta azt is: Vas megye nem fizetésképtelen, de az biztos, hogy a mostani árfolyam-növekedést képtelenség finanszírozni. Ami a közigazgatási átalakítást érinti a lap megtudta hét járást szerveznek a megyében. A celldömölki, sárvári, körmendi és kőszegi mellett Vasvár, Szentgotthárd és Szombathely is járási központ lesz.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi

Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei

A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.

2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi

Vida Beni ismét gokartban!

Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Szeptember 13. 09:28, szombat | Kék hírek

A vezetés közbeni telefonhasználatot ellenőrzi a rendőrség az utakon

Keddtől országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartanak Magyarország közútjain, a rendőrök elsősorban a vezetés közbeni telefonhasználatot figyelik