Hírek
2018. Február 11. 19:11, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: police.hu
Hétmilliót csaltak ki – összehangolt akcióval fogták el őket

Összehangolt akció során a rendőrök a helyszínen elfogták azt a két nőt és egy férfit, akik egy idős embertől hétmillió forintot csaltak ki.
A rendelkezésre álló adatok szerint a 29 éves Cs. Mária és két társa, a 45 éves K. László és a 39 éves G. Edit február 9-én 21 óra 30 perc körül telefonon felhívtak egy idős embert. Az egyik elkövető a férfi fiaként bemutatkozva azt mondta, hogy elrabolták, fogva tartják és hétmillió forint ellenében engedik el. A férfi a lélekjelentétét megőrizve a követelésnek látszólag eleget tett, azonban értesítette a rendőrséget. Ezt követően a férfi a pénzt az előre megbeszélt helyre - a X. kerületi Kápolna utcába - elvitte, ahol átadta a csalóknak.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói és a Budaörsi Rendőrkapitányság nyomozói összehangolt akció keretében a helyszínen elfogták az elkövetőket, majd előállították a BRFK II. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.
A nyomozók Cs. Mária őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. K. László és G. Edit szabadlábon védekeznek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 05. 09:26, vasárnap | Kék hírek
Kilencen könnyen, ketten súlyosan megsérültek az ürömi szüreti felvonuláson
Az ürömi szüreti felvonuláson leszakadt egy lovasszekér jobb oldala a rajta tartózkodók alatt szombaton délután, elsődleges adatok szerint a balesetben kilencen könnyen, ketten pedig súlyosan megsérültek
2025. Szeptember 29. 07:32, hétfő | Kék hírek
Megtalálták a hetekkel ezelőtt eltűnt túrázót a Pilisben
Vasárnap délelőtt megtalálták a szeptember 7-én eltűnt túrázó holttestét a Pilisben - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a közösségi oldalán.
2025. Szeptember 22. 09:49, hétfő | Kék hírek
Nyári NAV ellenőrzés - Minden 5. esetben talált szabálytalanságot a hatóság
Több mint kétezer-ötszáz ellenőrzést végzett, és ötszáz adóügyi visszaélést talált a Nemzeti Adó- és Vámhivatal június. 10 és augusztus 31. között a Balatonnál és a Velencei-tónál – jelentette be a NAV hétfőn kiadott közlem
2025. Szeptember 16. 07:45, kedd | Kék hírek
Választási csalás - Hirtelen több választópolgár lett a zala megyei faluban
Tömeges betelepülés miatt meg kell ismételni a Magyarföldön szeptember 7-én tartott időközi önkormányzati választást, a törvénysértés miatt a rendőrségnek is átadják az iratokat