Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2014. Április 10. 15:34, csütörtök | Belföld
Forrás: MTI

Hoffmann: már februárban jeleztem, hogy nem kívánom folytatni

Hoffmann: már februárban jeleztem, hogy nem kívánom folytatni

Hoffmann Rózsa már februárban jelezte az emberi erőforrások miniszterének, hogy nem szeretné köznevelési államtitkárként folytatni munkáját.

Erről az államtitkár egy más témában rendezett fővárosi sajtótájékoztatón beszélt újságírói kérdésre.
Kiemelte: az elmúlt négy évben minden elemében megújították a köznevelés rendszerét, gondosan végiggondolt "rendszerváltozás" közepén vannak. Ez egy olyan folyamat volt, amit április 6-án nagy igennel fogadott az ország - mondta. Ebben az összefüggésben, hogy éppen ki az a személy, aki folytatja a munkát, másodlagos, és az ő személye sem elsődleges - tette hozzá.
Hoffmann Rózsa elmondta, már februárban közölte azt a szándékát az emberi erőforrások miniszterével, hogy ne ő folytassa. Azt mondta, mivel hivatalos választ még nem kapott, nem illő arra a kérdésre választ adnia, hogy milyen formában és hol dolgozik tovább.
Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a Hír Tv-vel közölte, hogy Hoffmann Rózsa nem köznevelési államtitkárként folytatja munkáját, az oktatásügyben más feladatot kap.

Címkék: OGY2014-oktatás

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 05. 08:54, szombat | Belföld

Lezárják Ferencváros egy részét egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt

Lezárják a főváros IX. kerületének egy részét egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt szombaton, a korlátozások érintik a Rákóczi híd és a Déli összekötő vasúti híd forgalmát is.

2024. Október 05. 08:50, szombat | Belföld

Fővárosi Közgyűlés - Budapest működése érdekében konstruktív munkára készülnek a fővárosi frakciók

Budapest működése érdekében konstruktív munkára készülnek a Fővárosi Közgyűlés képviselőcsoportjai, amelynek vezetői a testület pénteki alakuló ülésen fejtették ki ezzel kapcsolatos elképzeléseiket.

2024. Október 04. 07:51, péntek | Belföld

Liget Budapest - Még ebben az évtizedben megnyithatja kapuit a Városligetben az Új Nemzeti Galéria - Videó

Amennyiben az Új Nemzeti Galéria kivitelezése 2025-ben megkezdődhet, az intézmény még ebben az évtizedben megnyitja kapuit a Városligetben - tájékoztatta a Városliget Zrt. az MTI-t csütörtökön.