Hírek
2012. Május 18. 14:11, péntek |
Külföld
Forrás: mno.hu / MTI
Hollande fizetéscsökkentéssel kezdett
Megtartotta első ülését csütörtökön az új francia kormány, amelyen az államfő és a miniszterek fizetésének 30 százalékos csökkentéséről döntöttek – közölte több miniszter a kormányülés után.
A válság idejében jelképesnek számító intézkedés a szocialista elnökjelölt programjában szerepelt, aki „példamutató" kormányzás mellett kardoskodott. Francois Hollande kedden vette át a francia elnöki tisztséget, s szerdán hozták nyilvánosságra az új kormány összetételét.
Az előző államfő, a konzervatív Nicolas Sarkozy 2007-es elnökké választása után néhány héttel az államfői járandóságot 170 százalékkal, 19 ezer euróra megemelték. A csütörtöki döntés eredményeképpen az elnök havi fizetése kevéssel haladja majd meg a 13 ezer eurót (3,8 millió forint).
Jean-Marc Ayrault kormányfő 17 férfi és 17 női kormánytag társaságában aláírta a példás magatartás vállalásáról szóló „etikai kartát", amelynek értelmében mindenki köteles távol tartani magát az érdekkonfliktusoktól, és miniszterként nem vállalhat parlamenti képviselői vagy önkormányzati vezetői megbízatást.
A minisztertanács ülése után az Élysée-palota kertjében tartott családi fotózáson a miniszterek többsége „ünnepélyes eseményről" beszélt, amelyen Hollande elnök felszólította őket: haladéktalanul lássanak munkához.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 23. 16:00, hétfő | Külföld
Gyorsuló tengerszint-emelkedés fenyegeti Dubrovnik óvárosát
A tengerszint emelkedése az egyik legsúlyosabb, a klímaváltozással összefüggő kihívás lehet a kulturális örökség védelmében a következő évtizedekben Dubrovnikban
2026. Február 23. 11:00, hétfő | Külföld
Robert Fico hétfőn leállíttatja az Ukrajnába irányuló áramkivitelt
A szlovák miniszterelnök hétfőn meglátogatja a szlovák áramszállító vállalatot (SEPS), és felkéri, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló vészhelyzeti áramszállítást.
2026. Február 23. 10:00, hétfő | Külföld
Lelőttek egy fegyveres behatolót Donald Trump floridai otthonának őrzött területén
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
2026. Február 22. 13:00, vasárnap | Külföld
Az amerikai elnök 10-ről 15 százalékra emeli a globális vámtarifát
Az amerikai elnök közölte szombaton, hogy az előző nap bejelentett 10-ről 15 százalékra emeli az új globális vámtételt.
