Hírek
2015. Október 06. 07:10, kedd |
Külföld
Forrás: Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti:
Kaliforniában engedélyezték az eutanáziát
Kalifornia lett hétfőn az ötödik amerikai állam, amelyben engedélyezték az eutanáziát.
Az erről szóló, Jerry Brown demokrata kormányzó által aláírt törvény jövőre lép hatályba, és 10 év múlva érvényét veszti, ha az állam törvényhozása nem hosszabbítja meg. Az ABX2 15 néven besorolt jogszabály olyan gyógyíthatatlan betegek előtt nyitotta meg a "kegyes halál" lehetőségét, akikről két orvos is megállapítja, hogy fél évnél több nem lehet neki hátra, akik képesek lenyelni a számukra felírt, halált okozó szert, és akik ép ésszel hozzák meg a döntéseiket.
Annak érdekében, hogy meggyőződjenek a páciens döntésének függetlenségéről, legalább egy olyan találkozót kell biztosítani, amelyen csak ő és az orvos van jelen. A betegnek írásban kell előre bejelentenie, hogy 48 órán belül végezni kíván magával.
"Nem tudom, mit tennék, ha elhúzódó és kínzó fájdalmak között haldokolnék. Biztos vagyok benne ugyanakkor, hogy megnyugtató lenne, ha mérlegelni tudnám az ezen törvény által felajánlott lehetőségeket. És másoktól sem tagadnám meg ezt a lehetőséget" - írta a kaliforniai törvényhozókhoz intézett levelében az egyébként a jezsuitáknál nevelkedett Brown.
A kormányzói aláírást 10 hónapig tartó kiélezett vita előzte meg.
Az eutanáziát eddig Oregon, Washington, Montana és Vermont államban legalizálták az Egyesült Államokban.
Az eljárás augusztusig Új-Mexikóban is törvényes volt, de akkor egy helyi fellebbviteli bíróság felülbírálta egy alsóbb szintű döntését, amely jogként határozta meg az orvos által elősegített halált. Az ügyet jelenleg az állam legfelsőbb bírósága tárgyalja.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 23. 16:00, hétfő | Külföld
Gyorsuló tengerszint-emelkedés fenyegeti Dubrovnik óvárosát
A tengerszint emelkedése az egyik legsúlyosabb, a klímaváltozással összefüggő kihívás lehet a kulturális örökség védelmében a következő évtizedekben Dubrovnikban
2026. Február 23. 11:00, hétfő | Külföld
Robert Fico hétfőn leállíttatja az Ukrajnába irányuló áramkivitelt
A szlovák miniszterelnök hétfőn meglátogatja a szlovák áramszállító vállalatot (SEPS), és felkéri, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló vészhelyzeti áramszállítást.
2026. Február 23. 10:00, hétfő | Külföld
Lelőttek egy fegyveres behatolót Donald Trump floridai otthonának őrzött területén
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
2026. Február 22. 13:00, vasárnap | Külföld
Az amerikai elnök 10-ről 15 százalékra emeli a globális vámtarifát
Az amerikai elnök közölte szombaton, hogy az előző nap bejelentett 10-ről 15 százalékra emeli az új globális vámtételt.
