Hírek
2017. Március 04. 18:55, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Kanyaró miatt zárlatot rendeltek el a makói kórházban

Az egészségügyi személyzet körében kimutatott kanyaró megbetegedések miatt zárlatot rendeltek el a makói kórház fekvőbetegeket ellátó osztályain és sürgősségi részlegein
- jelentette be a helyszínen a Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetője szombaton.
Bosnyákovits Tünde az intézkedésről tartott rendkívüli sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kórház tíz munkatársánál jelentkeztek kanyaró megbetegedésre utaló tünetek, közülük ötnél már laboratóriumi vizsgálatok is igazolták a fertőzést.
A szakember az MTI kérdésére elmondta, a kanyarógyanús dolgozók 1975 és 1991 között születtek, de a legfiatalabb munkatársnál nem igazolták még a fertőzést.
Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátóközpont Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója közölte, a zárlat miatt a makói intézményben új betegeket nem tudnak fogadni, de a már felvett páciensek ellátása garantált. A kórházban ápoltak nem fertőződtek meg.
A központ az országos tisztiorvosi szolgálatnál kezdeményezte a területi ellátási kötelezettség módosítását. Ez alapján a térség Békés megyéhez közeli településein lakó 2800 ember fekvőbeteg és sürgősségi ellátását az orosházi kórház végzi. A Maros-menti települések 13 ezer 800 lakóját a Szegedi Tudományegyetem klinikái látják el, a makóiakat, illetve a szomszédos községekben élőket a hódmezővásárhelyi tagintézménybe szállítják, ez 28 ezer 800 embert érint - tudatta a szakember.
A főigazgató közölte, a zárlattal egy időben látogatási tilalmat is elrendeltek a makói intézményben.
Kallai Árpád elmondta, az érintett egészségügyi dolgozók jól vannak, otthonukban lábadoznak, számukra a fertőzés továbbterjedését megakadályozó magatartási szabályokat írtak elő.
A szakember közölte, a járványügyi szabályoknak megfelelően vizsgálják honnan indult el a fertőzés.
Romániában 2016 eleje óta 3109 kanyarós megbetegedést diagnosztizáltak, a legtöbb esetet a Bánságban észlelték. Krassó-Szörény megyében 726, Arad megyében 617, Temes megyében 568 esetet jegyeztek.
Oroszi Beatrix, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgatója korábban közölte, a magyar gyerekek 98 százaléka be van oltva kanyaró ellen, ennek köszönhetően Magyarországon "népességszintű védettség" alakult ki a betegséggel szemben.
A kanyaró súlyos, fertőző betegség, amelynek kezdetben influenzaszerű tünetei vannak: torokfájás, köhögés, magas láz. A már a lappangási idő utolsó fázisában, még a tipikus kiütések előtt fertőzhet a beteg - tudatta a szakember.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 21. 08:05, csütörtök | Belföld
Ilyen volt az augusztus 20-i tűzijáték
2025. Augusztus 21. 08:03, csütörtök | Belföld
Fehér Ház: sok helyszín szerepel a lehetőségek között a Putyin-Zelenszkij találkozó megtartására
Budapest is felmerült a lehetséges helyszínek között.
2025. Augusztus 20. 08:39, szerda | Belföld
Augusztus 20. - Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
2025. Augusztus 19. 07:53, kedd | Belföld
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre - közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel hétfőn.