Városlista
2025. július 8, kedd - Ellák

Hírek

2012. Augusztus 20. 19:39, hétfő | Helyi
Forrás: Cságoly Szilvia

Kitüntetéseket és elismeréseket adtak át Szent István ünnepén

Kitüntetéseket és elismeréseket adtak át Szent István ünnepén

Augusztus 20-án, Államalapító Szent István királyunk, és az új kenyér ünnepén került sor idén is a városi elismerések átadására.

Augusztus 20-án, délután 17 órakor kezdődött az Államalapítás és az új kenyér ünnepe városunkban. A Himnusz után Sipos László, a Soltis Lajos Színház színésze szavalta el az ünnepre választott verset, majd Fehér László, városunk polgármestere mondta el ünnepi beszédét. A beszéd után a 40 éves Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár három munkatársa, Pálné Horváth Mária,Lónainé Kondics Zsuzsanna, és Szalóky Attila vehetett át kitüntetést a városvezetőtől.

Joós Viktória dalos közreműködése után a történelmi egyházak képviselői, Kirner Antal Zoltánkatolikus plébános, Rácz Dénes, evangélikus lelkész, és Németh Tamás református lelkészáldotta meg az új kenyeret. A Tücsök Bábcsoport által előadott bábfantázia után került sor a városi és a kistérségi kitüntetések átadására.

Celldömölk Város Önkormányzata nevében, Pedagógus nap alkalmából Celldömölk Városért elismerésben részesült Kerekes Gábor, Kovácsné Keszei Zsuzsanna, Ozorainé Gyarmati Magdolna, Szabóné Limpár Tímea, Szabóné Németh Mária.

Semmelweis nap alkalmából, Celldömölk Városért elismerésben részesült Dr. Farkas Péter Imre, Figder Jenőné, Horváth Katalin, Dr. Prohászka Ildikó, Tóth Lászlóné.

Augusztus 20., Állami ünnepünk tiszteletére alapított Celldömölk Városért Érdemérem elismerésben részesült Bali Jánosné, Csiszár Istvánné, Enyinginé Dr. Batári Borbála, Jeney Zsolt, Salamonné Csótár Adrienn.

Celldömölk Városért Emléklap elismerésben részesült Czigány Gyula, Győri Elemérné, Orth Imréné.

Az elismeréseket Fehér László, Celldömölk Város polgármestere, Söptei Józsefné alpolgármester, és Farkas Gábor jegyző adták át a kitüntetetteknek.

A Celldömölki Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulási Tanácsa nevében Kemenesaljáért díjat kapott Bors László, Tamás Judit, Hajba Éva, Kovács Zoltánné, Dr. Szente Tamás, Tar István Jánosné, Lampért Sándorné, Varga József, Keresztúri Csabáné, Keresztes Lászlóné.

Az elismeréseket Fehér László, a Társulási Tanács elnöke, Keresztes István a Társulási Tanács alelnöke, valamint Mayer Noémi a Kistérségi Munkaszervezet vezetője adták át.

A kitüntetetteknek ezúton is gratulálunk!

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 08. 07:00, kedd | Külföld

Izrael jelentős légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más célpontokra

Az izraeli légierő jelentős, mintegy ötven rakétából álló légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más jemeni célpontokra vasárnap éjjel - jelentette az izraeli hadsereg (IDF) hétfő reggel.

2025. Július 07. 16:00, hétfő | Belföld

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.

2025. Július 07. 12:00, hétfő | Külföld

Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem

Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem jön létre kereskedelmi megállapodás-közölte vasárnap Scott Bessent pénzügyminiszter

2025. Július 07. 11:00, hétfő | Belföld

Meteorológia: hétfőn hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki hétfőn szinte az egész országban - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.