Hírek
2021. Május 06. 15:02, csütörtök |
Belföld
Forrás: infovárosok/police.hu
Láncra vert három kiskutyát és egy macskát, majd elköltözött a nő
A gyanú szerint egy 43 éves erdőkertesi nő láncra kötve bezárt három kistestű kutyát és egy macskát, majd elköltözött. A gödöllői nyomozók most fejezték be a 2018-as büntetőügyet.
Egy helyi férfi jelezte a közterület-felügyelőnek 2018. március 12-én, szomszédját egy hete nem látta, állatai azóta étlen-szomjan maradtak. A közterület-felügyelő értesítette a rendőröket, akiket a háznál lesújtó látvány fogadott: három kiskutya és egy macska volt szemmel láthatón elhanyagolt állapotban bezárva és láncra kötve. Koszosak, bolhásak voltak, nyakukon a lánc kikoptatta a szőrt – közölte a rendőrség.
Hozzátéve, hogy étellel csalogatták ki odújukból a csontsovány jószágokat, majd megitatták és megetették őket. Miután ellátták és menhelyre szállíttatták a szerencsétlenül járt állatokat hely-, és személyismeretük alapján azonosították a bűncselekménnyel gyanúsítható 43 éves M. Lajosnét. Lakó-, és tartózkodási helye ismeretlen volt, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. Az alapján fogták el a győri rendőrök, majd előállították és kihallgatták.
Az asszony a bűncselekményt nem ismerte be, azt is tagadta, hogy az erdőkertesi ingatlanában állatai lettek volna.
A Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 43 éves nővel szemben állatkínzás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 15:00, csütörtök | Belföld
Harmadik éve csökken az ipari termelés Magyarországon
2026. Április 09. 11:00, csütörtök | Belföld
Választás 2026 - Harmincötezernél is több delegált lesz a szavazatszámláló bizottságokban
Több mint 35 ezer delegált vesz részt az április 12-ei parlamenti választáson a választási bizottságok munkájában. Négy évvel ezelőtt ez a szám több mint 40 ezer volt.
2026. Április 08. 17:00, szerda | Belföld
Megkezdődik a zalaszentiváni deltavágány építése
Hamarosan megkezdődik a jelenleg legnagyobb magyarországi vasútfejlesztési projekt, a zalaszentiváni deltavágány közel 12 milliárd forintból megvalósuló beruházása - közölte keddi sajtótájékoztatóján Zalaegerszeg polgármestere.
