Hírek
2012. Július 13. 05:00, péntek |
Sport
Forrás: MTI
London 2012 - Babos egyesben is indulhat
Babos Tímea a páros mellett egyesben is indulhat a július 27-én rajtoló londoni olimpia tenisztornáján - erről Richter Attila, a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) főtitkára tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.
"Az osztrák Tamira Paszekkel kapcsolatos panaszunkat ugyan elutasította a nemzetközi szövetség, az ITF, ám a román Monica Niculescu visszalépése következtében Tímea a páros mellett egyesben is pályára léphet" - mondta az MTI-nek a főtitkár.
"Végtelenül örülök, mert a sors igazságot szolgáltatott nekünk - nyilatkozott az MTI-nek Babos Csaba, a játékos édesapja, egyben edzője. - Paszeket jogtalanul szerepeltetik az olimpián."
Az egyéni versenyben így két magyar lehet ott a brit fővárosban, Szávay Ágnes - aki alanyi jogon tagja a mezőnynek - és Babos Tímea, párosban pedig a Szávay, Babos duó képviseli majd a magyar színeket.
Az MTSZ szerdán azt közölte, hogy fellebbez az ITF-nél, amiért a svájci Timea Bacsinszky helyén Babos Tímea helyett az osztrák Tamira Paszek indulhat egyesben a londoni játékok női tornáján. Azt a tiltakozást az osztrákok magyarázatára hivatkozva elutasította ugyan az ITF, de magyar szempontból mégis szerencsés fordulatot vettek az események, hiszen az első számú tartalék Babos ennek ellenére játékjoghoz jutott.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda BL - A Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged
A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában.
2026. Április 08. 07:19, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool
2026. Április 07. 07:23, kedd | Sport
Férfi vízilabda-vk - A házigazda görögök legyőzésével kezdtek a magyarok
Győzelemmel kezdte szereplését a magyar válogatott a férfi vízilabda világkupa görögországi divízió I-es tornáján: Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese hétfőn a házigazdák felett diadalmaskodott nagy csatában 13-12-re.
