Hírek
2013. Június 07. 20:53, péntek |
Helyi
Forrás: SziSzi
Lovas családi nap a Rolling Rock Táncegyüttessel és a Hangadókkal

A nyár első napja borongós, esős idővel köszöntött ránk, de ez sem tarthatta vissza azt a mintegy 250-300 embert, aki ellátogatott Kertára, a Topár Zsolt lovas oktató által szervezett lovas családi napra.
Immár hetedik alkalommal került megrendezésre Topár Zsolt szervezésében a családi-gyermek lovas nap. A szabadidős lovagoltatással és lovasterápiával foglalkozó szakember birtokán igazán lelkes kis csapat verődött össze, akik az időjárás viszontagságai ellenére estig kitartottak. A szervező késő délelőtti köszöntője után sorban követték egymást a színpadi produkciók. Tompa Eszter és Nagy Márton Miklós Tapolcáról, Forgács Anna pedig Devecserből érkezett az apró színpadra, hogy zenés produkciójukkal szórakoztassák a közönséget.
A következő fellépő a tatabányai „Názáret” Szociális szolgáltató Apró Talpak drámacsoportja, egy a Komárom-Esztergom megyében élő, családjukat nélkülöző gyermekből álló, tehetséges fiatalokat egybegyűjtő csoport volt. A csapat már több kisebb-nagyobb sikert tudhat a háta mögött, Kertára különböző, napjainkban játszódó életképeket hoztak, fanyar humorral, és gyermeki bájjal megfűszerezve. Mivel a házigazda több településen is tart lovas oktatást, szinte egyértelműnek tűnt az ostffyasszonyfai lovasok és táncosok meghívása, akiktől először egy fergeteges kánkánt, majd pedig egy modern disco - egyveleget láthatott a közönség.
A programban szerepelő lovasbemutatót, illetve huszárbemutatót sajnos a pályák felázott állapota miatt nem tudták megtartani a szervezők, azonban egy lovasterápiás bemutatót két esős időszak között sikerült prezentálni. „A lovasterápia orvosi, pedagógiai, pszichológiai indikáció alapján, terápiás céllal alkalmazott egyéni vagy csoportos foglalkozás a ló segítségével. Célja a károsodás, sérülés, fogyatékosság ismeretében a ló és a lovaglás hatásainak felhasználása a minél eredményesebb gyógyulás, állapotmegőrzés, képességfejlesztés, habilitáció és rehabilitáció érdekében” – mutatta be a lovasterápiás tevékenységet Topár Zsolt a jelenlévőknek, majd mindezt gyakorlatban is láthatták a jelenlévők.
A bográcsban főtt különféle finomságok elfogyasztása után újabb színpadi produkciók várták a vendégeket. Elsőként „Cimbi” tanítványai léptek a színpadra, hogy néptánccal szórakoztassák a közönséget, majd az Együtt Karakószörcsök Kultúrájáért Egyesület asszonyai mutatták be tánctudásukat, majd Kéri Ferenc: Beteg disznó című népi komédiáját adták elő. A színpad lefedése után újraegytáncos produkció következett. A táncosok vidáman, mosolygósan foglalták el a helyüket a színpadon, egyetlen dolog választotta el őket a korábbi tánccsoportoktól: a Rolling Rock Táncegyüttes tagjai kerekesszékben ülnek. A vidám country dallamokra pörgő-forgó táncosok nagy sikert arattak a vendégek körében, akik folyamatos tapssal bíztatták és jutalmazták az előadókat.
Az est fő produkciójaként lépett színpadra az ajkai Hangadók zenekar, a Molnár Gábor Műhely Alapítvány értelmi és érzékszervi sérült fiataljaiból álló együttes. A fiatalok lassan öt éve zenélnek együtt, jelenleg Trócsányi Gergő vezetésével. A közel egy órás koncerten sorra csendültek fel a közönség nagy kedvencei, mint például a Pálinkadal, az Adj helyet magad mellett, a Neked írom a dalt, vagy saját szerzeményként a Hangadók dal. A közönség hatalmas tapssal lelkesítette a fiatalokat, és többször is visszatapsolták őket. Az estét karaoke party zárta, de előtte a házigazda még mindenkit időben meghívott a 2014-es Kertai Családi Lovas Napra.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 22. 11:36, péntek | PR
Szigetvári Vár – ahol felforr a történelem
Cozombolis Péter is felfedezte a vár különleges világát
2025. Augusztus 22. 07:44, péntek | Külföld
Donyecki tisztségviselő: az orosz hadsereg áttörte Pokrovszk védelmét
Az orosz hadsereg áttörte az ukrán védelmet Pokrovszknál - közölte Igor Kimakovszkij, a \"Donyecki Népköztársaság vezetőjének tanácsadója csütörtökön az Pervij Kanal televíziós csatornán.
2025. Augusztus 22. 07:43, péntek | Belföld
Újraindul a vasúti személyszállítás Bukarest és Kijev között
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna - jelentette be Ionel Scriosteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.