Hírek
2018. Február 11. 09:30, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Ma kezdődik a házasság hete

Vasárnap kezdődik a házasság hete. Országszerte és a határon túl több mint háromszáz programmal irányítják rá a figyelmet a házasság, a család fontosságára.
A rendezvénysorozatot megnyitó istentiszteletet ma délelőtt tartják Veszprémben, a Kálvin János parki református templomban. Igét hirdet: Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke.
A központi programok sorában hétfőn a budapesti Aranytíz Kultúrházban házassági kvízjátékot rendeznek, kedden az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán tartanak beszélgető estet.
Szerdán a Deák téri evangélikus templomban áldással egybekötött zenés istentisztelet lesz a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Laudate kórusának közreműködésével, csütörtökön pedig a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében a Magyar Tudományos Akadémián tartanak konferenciát Család és karrier? címmel.
Pénteken Süveges Gergő, a Kossuth rádió szerkesztő-műsorvezetője vezetésével filmvetítéssel egybekötött beszélgetés lesz a házasság hete idei arcaival, Zámbori Soma színművésszel és feleségével, Fazekas Rita mediátorral.
A programsorozatot lezáró szentmisét a Budapesti Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családbizottságának elnöke mutatja be.
A több mint húsz országban jelen lévő mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.
A központi programok fővédnöke Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége.
A programok megtalálhatók a www.hazassaghete.hu oldalon.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 20. 08:39, szerda | Belföld
Augusztus 20. - Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
2025. Augusztus 19. 07:53, kedd | Belföld
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre - közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel hétfőn.
2025. Augusztus 19. 07:51, kedd | Belföld
Kapu Tibor: 45 év után újra megmutattuk a tehetségünket a világnak
Mi, magyarok az ország minden tájáról, különböző intézményekből, különböző hátterekkel és tapasztalattal, de egyező céllal és hivatástudattal elértük azt, hogy 45 év után újra megmutassuk a tehetségünket a világnak
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Az államtitkár szerint az új lakáshitel árkorlátai megakadályozzák az ingatlanok drágulását
A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.