Hírek
2025. Október 14. 07:19, kedd |
Bulvár
Forrás: MTI
Magyarország elsők között csatlakozik Európa legnagyobb szuperszámítógépéhez
Magyarország elsők között csatlakozik Európa legnagyobb szuperszámítógépéhez az AI Factory Antenna program keretében - közölte a Magyar Kutatási Hálózat az MTI-vel hétfőn.
Közleményük szerint a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat stratégiai vezetésével létrejött és a HUN-REN SZTAKI által vezetett HunAIFA konzorcium elnyerte a EuroHPC AI Factory Antenna programjának támogatását. A program célja, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztéséhez szükséges ökoszisztémákat kiépítse a már meglévő szuperszámítógépes kapacitások köré.
A HunAIFA projekt megvalósítását a németországi Jülich Szuperszámítógép Központ szakmai támogatása kíséri, ahol szeptemberben adták át Európa első, másodpercenként ezerbilliárd műveletet végző, úgynevezett "exaszintű" szuperszámítógépét.
A HUN-REN Központ vezetése és a HUN-REN SZTAKI koordinációjával, a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Neumann Technológiai Platform részvételével létrejött konzorcium sikeres pályázata által mind a hazai kutatók, oktatók, fejlesztők, mind az innovatív vállalkozások, mind pedig az állami szféra intézményei mostantól ugyanazokhoz a korszerű AI eszközökhöz és legfejlettebb szuperszámítógépes infrastruktúrákhoz férhetnek hozzá, mint Európa legversenyképesebb szereplői.
"Ez a siker egyértelmű jelzés arra, hogy a magyar tudomány, technológia és ipar közös munkája versenyképes nemzetközi szinten is. A győzelem lehetővé teszi, hogy a hazai kutatók és fejlesztők a legkorszerűbb infrastruktúrán dolgozzanak és bekapcsolódjanak abba az európai tudáshálózatba, ahol a mesterséges intelligencia és a szuperszámítástechnika együtt formálja a jövőt a társadalom javára" - idézi a közlemény Jakab Rolandot, a HUN-REN vezérigazgatóját.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 07:58, péntek | Bulvár
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: megérkeztek Veszprém környékére a Wisent műszaki vontatók
A bejegyzés alatt közzétett videójában a tárcavezető a neki jelentést tevő katonáktól azt kérte, hogy vigyázzanak egymásra és az eszközre.
2026. Január 03. 10:13, szombat | Bulvár
November 12-én érkezik a mozikba a Hogyan tudnék élni nélküled? című film második része
November 12-én érkezik a mozikba a Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés romantikus vígjáték második része - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) szerdán az MTI-vel.
2025. December 29. 07:48, hétfő | Bulvár
Elhunyt Brigitte Bardot francia filmlegenda
Kilencvenegy évesen elhunyt Brigitte Bardot legendás francia filmszínésznő, az 1960-as évek női ikonja, az állatok lelkes védelmezője dél-franciaországi otthonában
2025. December 23. 08:59, kedd | Bulvár
Meghalt Chris Rea énekes, dalszerző
Életének 75. évében elhunyt Chris Rea brit énekes, dalszerző, gitáros, többek közt a The Road to Hell vagy a Driving Home For Christmas szerzője - közölte a családja hétfőn.
