Hírek
2023. Augusztus 24. 07:44, csütörtök |
Külföld
Forrás: MTI
Mauin változatlanul ezernél többen vannak az eltűntek listáján a tűzvész nyomán
Hawaii tűzvész sújtotta Maui szigetén a hatóságok 1000 és 1100 közé tették az változatlanul eltűntként nyilvántartott emberek számát szerdán.
Steven Merrill, a Szövetségi Nyomozó Iroda (Federal Bureau of Investigation) Hawaii-szigeteki kirendeltségének vezetője sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy az eltűntek listáján mindenki szerepel, akit akár csak keresztnév alapján megemlítettek hozzátartozói. Hangsúlyozta, hogy minden egyes, a listán szereplő ember hollétét külön próbálják felderíteni. A számok gyorsan változhatnak, mert az eltűntek között olyanok is vannak, akiket a hozzátartozók időközben épségben megtalálnak - jegyezte meg.
Az 1000-1100 eltűntről szóló adatot egy nappal azután közölte az FBI, hogy helyi közigazgatási vezetők 850 emberről beszéltek.
Két héttel a Maui középső, valamint nyugati felén pusztító erdő- és bozóttüzek kitörését követően a megtalált halálos áldozatok száma hivatalosan 115, akik közül szerda reggelig 43-at sikerült azonosítani részben a hozzátartozók által szolgáltatott DNS-minták alapján. A helyi hatóságok továbbra is arra kérik azokat, akik rokonukat keresik, hogy adjanak genetikai azonosításra alkalmas mintát.
A romok átvizsgálásán dolgozó kutyás keresőegységeket az FBI helyszínelői, igazságügyi orvosszakértői segítik a maradványok feltárásában és azonosításában - mondta el a Steven Merrill, az FBI helyi vezetője.
A Lahaina történelmi várost szinte teljes egészében elpusztító tűzvész pontos okainak feltárásán változatlanul dolgoznak, miközben kérdések merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a Lahaina központú megye vezetői mennyire voltak tisztában az augusztus 8-i katasztrófa nagyságrendjével. Richard Bissen, a térségért felelős polgármester a tűzvész napján este adott interjúban arról beszélt, hogy "örömmel tud beszámolni az utak újranyitásáról", miközben Lahaina városa akkor már lángokban állt, és a település 80 százaléka szinte teljesen leégett.
A vizsgálat alapján a tűz keletkezésében több tényező együttesen játszott szerepet, azaz a térségben kialakult szárazság, egy közeli hurrikán okozta szélvihar, valamint a leszakadt, feszültség alatt maradt villanyvezetékek. Sokan felvetik a helyi áramszolgáltató felelősségét, amiért az ilyenkor szokásos szabályokat nem követte, és a szélvihar idejére a bozóttűz-veszélyes területet nem áramtalanította.
Fotó: Youtube
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 09:00, csütörtök | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra
Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
2026. Április 07. 15:00, kedd | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal
Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
2026. Április 05. 11:00, vasárnap | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: a pokol fog Iránra szabadulni, ha nem köt megállapodást
Donald Trump szerint a \"pokol fog Iránra szabadulni\", amennyiben két napon belül nem köt megállapodást - az amerikai elnök internetes bejegyzésben szombaton adott ismételt ultimátumot a teheráni vezetésnek.
2026. Április 04. 16:00, szombat | Külföld
Az amerikai kormány rekordösszegű, 1500 milliárd dolláros védelmi költségvetést tervez 2027-re
A washingtoni Fehér Ház 1500 milliárd dolláros védelmi költségvetést javasol az Egyesült Államok számára 2027-re - derül ki az elnöki hivatal által pénteken kiadott tervezetből.
