Hírek
2017. Május 15. 07:07, hétfő |
Bulvár
Forrás: mti
Még mindig tarol a Galaxis őrzői 2 című mozi

A galaxis őrzői vol. 2. második hete verhetetlen az észak-amerikai mozik kasszasikerlistáján, a héten debütáló két film, az Arthur király - A kard legendája című kosztümös kalandfilm és az Ó, anyám! című vígjáték a közelébe sem értek - írta iparági becslések alapján a The Hollywood Reporter. Guy Ritchie Arthur királya 14,7 millió dolláros (7,2 milliárd forint) nyitó hétvégi árbevételével, mely a rangsor harmadik helyéhez volt elég, hatalmas bukásnak számít, hiszen készítése a becslések alapján 175 millió dollárjába került a Warner Bros.-nak, egyben a nagy költségvetésű filmek között az egyik legrosszabb nyitó eredmény. Akár százmilliós vagy annál is nagyobb veszteséget hozhat.
A történelmi kalandfilmet még az amerikai anyák napjára bemutatott Ó, anyám! akciókomédia is megelőzte 17,5 millió dolláros nyitó hétvégéjével, ráadásul sokkal kevesebb pénzből, 42 millióból készült. A Fox stúdió többet várt a filmtől, hiszen az egyik főszereplő, Amy Schumer népszerű tévés humorista első filmje, a Kész katasztrófa 2015 nyarán 30 millióval nyitott.
Jonathan Levine filmje egy anya-lánya páros útját követi, akiket ecuadori nyaralásukon elrabolnak és a dzsungelen keresztül kénytelenek elmenekülni. Az anyát játszó Goldie Hawn 15 év után először vállalt filmszerepet, Schumernek pedig ez a második mozija.
A galaxis őrzői szuperhősfilm folytatására a második hétvégéjén 63 millió dollár értékben váltottak jegyet, így Észak-Amerikában már 246,2 milliót, más országokban összesen 384,4 milliót hozott, ezzel teljes árbevétele 630,6 millióra rúg.
A negyedik helyre a Halálos iramban 8, az ötödikre a Bébi úr érkezett.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 07:31, kedd | Bulvár
Elhunyt Mario Vargas Llosa irodalmi Nobel-díjas író
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Mario Vargas Llosa irodalmi Nobel-díjas perui-spanyol író.
2025. Április 14. 07:50, hétfő | Bulvár
Nemzetközi gitárfesztivált rendeznek Szegeden
Koncerteket, mesterkurzusok, szakmai előadások is szerepelnek a csütörtökön kezdődő 26. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál programjában - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2025. Április 13. 10:35, vasárnap | Bulvár
Sikeresen teljesítették a magyar űrhajósok a NASA kiképzését
Az Axiom Mission 4 (Ax-4) űrhajósai, köztük a magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor, és tartalékosa, Cserényi Gyula, sikeresen befejezték a NASA űrhajóskiképzését - közölte HUNOR - Magyar Űrhajós Program szombaton a Facebook-oldalán.
2025. Április 11. 07:47, péntek | Bulvár
A Prada olasz luxuscikk gyártó megvásárolja a Versace divatcéget
A Prada olasz luxuscikk gyártó csoport 1,25 milliárd euróért megvásárolja a Versace divatcéget a Capri Holdings vállalattól - közölte a Prada a honlapján közzétett közleményében csütörtökön.