Hírek
2011. Szeptember 01. 18:45, csütörtök |
Helyi
Forrás: www.vasnepe.hu
Megnyílnak a Leader-források
Az idén már csak elektronikus úton lehet Leader-forrásokra pályázni, és a projekteket előzetesen minősíttetni is kell. Megnőhet az eredményes pályázatok száma.
A Sághegy Leader Egyesület működési területén, amely a sárvári és celldömölki kistérségben lévő 57 községet és Répcelak városát jelenti, ismét lehet pályázni szeptember 30. és október 31. között az UMVP IV. tengelyének forrásaira. Az egyesület az elmúlt héten Sitkén és Jánosházán tartott tájékoztatót a megváltozott lehetőségekről: az előző fordulóval ellentétben idén már csak elektronikus úton lehet pályázni és a projekteket előzetesen minősíttetni is kell.
Az egyesület 365 millió forint kiosztható forrással rendelkezik, és kilenc célterületre lehet pályázatot beadni. A kötelező előminősítés miatt a pályázók nem tétlenkedhetnek, hiszen a kis értékű projekteket (képzés és rendezvény 250 ezer, közösségi célú és vállalkozási egymillió forint) már szeptember 5-ig be kell adni - tudtuk meg dr. Galántai György elnöktől. Az egyesület vezetője elmondta, hogy augusztus 25-én rendkívüli közgyűlést tartottak Répcelakon. Megismerkedtek a tízéves város irigylésre méltó fejlődésével, határoztak az alapszabály módosításáról a tagfelvétel további könnyítése érdekében. A tagság megerősítette az elnökség és a tisztségviselők mandátumát, s döntöttek arról, hogy továbbra is a munkaszervezetük segítségével végzik el a teendőiket.
A pályázati információk elérhetőek az egyesület honlapján: www.saghegyleader.hu. Várják a pályázókat a sárvári irodában is (Batthyány u. 34. volt borforgalmi udvar) munkanapokon 8-16 óráig, szerdán 18 óráig. Célszerű bejelentkezni a 95/321-132 telefonszámon. Tavasszal 36 nyertes pályázót értesítettek; az egyesület vezetői bíznak abban, hogy az eredményes pályázatok száma akár a háromszorosára is nőhet ebben a fordulóban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
