Hírek
2017. Július 07. 07:24, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Nőt a kötelező biztosítás díja
Az első fél évben 8,5 százalékkal 34 500 forintra nőtt a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak (kgfb) átlagdíja a tavaly első félévi szinthez képest - közölte a Netrisk.hu saját adatai alapján.
Az online biztosítási alkusz közleményében kifejti, az összes szerződés közel kétharmadát kitevő évközi, a jármű megvásárlásakor kötött biztosítások átlagára 39 200 forint volt, az évfordulón kötötteké átlagosan 27 400 forint.
A közleményben Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a növekvő gépjárműforgalom és a személyi sérülésekhez kapcsolódó, gyorsan emelkedő kártérítések miatt megugró kárhányad tette szükségessé a díjak korrekcióját az elmúlt évek rendkívül alacsony szintjéről. Hozzátette ugyanakkor, hogy ez a mérték Európában továbbra is az egyik legalacsonyabb.
Évközben is számos díjkedvezményt kínálnak a biztosítók, melyek összességében akár harmadával is "lenyomhatják" az adott autóra vonatkozó átlagdíjat. Az évközi váltók 63 százaléka már online rendezi a díjfizetést, és 70 százalékuk egy összegben rendezi a díját.
Az évközi kgfb-szerződéseket tekintve június végéig az Allianz, a K&H, az Union, az Aegon és a Wáberer együttesen az új szerződések 79 százalékát szerezték meg. Közülük két nagy biztosító, az Aegon és az Allianz is "hiányzott" az év végi kampányidőszak top listájáról, ami azt mutatja, hogy ezek a cégek már elsősorban az autósok 66 százalékát érintő évközi időszakra koncentrálnak - derül ki a közleményből.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 10. 09:00, péntek | Belföld
NVI: szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert a választás végeredménye
Szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert az országgyűlési választás végeredménye - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) csütörtökön az MTI-vel.
2026. Április 10. 07:43, péntek | Belföld
Orbán Viktor: Nem adjuk a gyerekeinket Ukrajnának
Nem adjuk se a gyerekeinket, se a fegyvereinket, se a pénzünket Ukrajnának - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a kormánypártok debreceni nagygyűlésén csütörtökön.
2026. Április 09. 15:00, csütörtök | Belföld
Harmadik éve csökken az ipari termelés Magyarországon
2026. Április 09. 11:00, csütörtök | Belföld
Választás 2026 - Harmincötezernél is több delegált lesz a szavazatszámláló bizottságokban
Több mint 35 ezer delegált vesz részt az április 12-ei parlamenti választáson a választási bizottságok munkájában. Négy évvel ezelőtt ez a szám több mint 40 ezer volt.
