Hírek
2023. Július 14. 07:23, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
Szijjártó Péter: minden idők legmagasabb első öthavi exportteljesítményét produkálta a magyar gazdaság

Minden idők legmagasabb első öthavi exportteljesítményét nyújtotta a magyar gazdaság, ennek értéke meghaladta a 63,5 milliárd eurót, ami 11 százalékos növekedés a tavalyi rekordévhez képest, így újabb nagy csúcsdöntést vetít előre - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Sopronbánfalván.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kihelyezett kormányülésről jelentkezve először is az utóbbi évek nehézségeiről beszélt, arról, hogy nagyon rövid időn belül kétszer is teljesen a feje tetejére állt az addigi rend, a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború sokkolta a világot.
A kihívásokról szólva leszögezte, hogy hazánk rendkívül mélyen integrálódott a világgazdaságba, és így az export alakulása rendkívüli mértékben meghatározza az egész nemzetgazdaság teljesítményét.
Kiemelte: a kivitel értéke rendszerint eléri a bruttó hazai termék (GDP) 80 százalékát, így minél erősebb az export, annál inkább növekedési pályán tartható a gazdaság.
Emlékeztetett arra, hogy a hazai kivitel tavaly "brutális" rekordot döntött 142 milliárd euróval, s ennek kapcsán üdvözölte, hogy idén minden idők legmagasabb első öthavi exportteljesítményét regisztrálták a friss adatok szerint.
A tavalyi csúcsévhez képest május végéig 11 százalékos növekedést tudott felmutatni a magyar export, amely így 63,5 milliárd eurót ért el - tájékoztatott.
Szijjártó Péter szemléltetésképpen rámutatott, hogy az első öthavi export eddig mindössze egyszer ment 50 milliárd euró fölé, mégpedig tavaly, míg mára ennek értéke a 60 milliárd eurót is átlépte.
"Ez előrevetíti azt, hogy az idei esztendő végén is minden idők legmagasabb exportteljesítményét tudja felmutatni a magyar gazdaság" - húzta alá.
"Ráadásul jó hír az is, hogy míg az export 11 százalékkal, addig az import csak 2 százalékkal növekedett, így a tavalyi energiaár-emelkedés okozta visszaesés után az idei év első öt hónapját követően a magyar gazdaság külkereskedelmi mérlege ismételten pozitívba fordul" - hangsúlyozta a miniszter.
Úgy vélekedett, hogy mindez jól demonstrálja a gazdaság versenyképességét, világosan mutatja, hogy a magyar emberek teljesítménye nemzetközi szinten is kiválónak minősíthető.
"Ez jó hír tehát, egy olyan gazdasági jó hír, amelynek nyomán a magyar gazdaságot az idei esztendőben is növekedési pályán fogjuk tudni tartani" - mondta.
Fotó: Szijjártó Péter - Facebook - Archív
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.