A cső, melynek maradványaiból az örökítő anyagot kivonták, az egyik legrégebbi a világon, a mexikói Tehuacan-völgy egy barlangjában ásták ki.

"A régészeti bizonyítékok és a modern DNS alapján már tudjuk, hogy a kukoricát Mexikóban, 9-6 ezer évvel ezelőtt kezdték nemesíteni. A modern DNS azonban nem adott választ, hogyan zajlott ez a folyamat és arra sem, mikor mentek végbe a változások" - magyarázta Nathan Wales, a koppenhágai Természettudományi Múzeum kutatója, a Current Biology című szaklapban megjelent tanulmány vezető szerzője.

A kukorica története nagyjából 9 ezer éve kezdődött, amikor az ember a teosinte nevű vad fűfélét gyűjteni és fogyasztani kezdte, ebből nemesítette a növényt, amit ma kukoricaként ismerünk és ami egészen másképp néz ki, mint hajdani őse.

Az ősi kukoricacső kisebb, mint egy mai cső tizede, csak mintegy két centiméter és mindössze nyolc magsor van rajta, ami a mai kukorica sorainak nagyjából a fele.

A Tehuacan162 katalógusjelű lelet szokatlanul jó állapotban maradt fenn.

Az ősi DNS szekvenálásával kiderült, hogy a növény ebben az időszakban genetikailag már közelebb állt a modern kukoricához, mint ősi elődjéhez, azaz már magában hordozza azokat a genetikai változásokat, melyek a magokat lággyá, édessé tették. Nincs már meg az a kemény burok sem, ami a vad fűfélék magjait körülveszik.

Ötezer éve Mexikó őslakosai egyszerre voltak vadászó-gyűjtögető és földművelő népek.

"A legtöbb kalóriát valószínűleg vad növényekből és elejtett állatok húsából biztosították, ám az év egy időszakában többek között kukoricával egészítették ki az étrendjüket" - tette hozzá Wales.

A jelen kutatás eredményei csak a történet elejét jelentik. Az emberek gyorsan és hatékonyan terjesztették el a kukoricát az amerikai kontinensen. Azt szeretnénk tudni, hogy zajlott ez a folyamat és hogy alkalmazkodott a kukorica a különböző körülményekhez" - mondta Jazmin Ramos Madrigal, a tanulmány társszerzője.

Fotó: illusztráció