Városlista
2024. október 6, vasárnap - Renáta

Hírek

2014. Március 28. 13:15, péntek | Kék hírek
Forrás: MTI

Vádat emeltek egy tolvaj kórházi dolgozó ellen Salgótarjánban

Vádat emeltek egy tolvaj kórházi dolgozó ellen Salgótarjánban

Lopás és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Salgótarjáni Járási Ügyészség egy takarítónő ellen, aki rendszeresen pénzt lopott a betegektől és a munkatársaitól a salgótarjáni kórházban - közölte a Nógrád Megyei Főügyészség megbízott főügyésze pénteken az MTI-vel.

Bóna Gyula elmondta: az anyagi gondokkal küzdő 38 éves Cs. Tamásné a munkahelyén, a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház szülészeti osztályán 2013. március eleje és május vége között négy betegtől kétezer és tizenötezer forint közötti összegeket lopott el, egyiküknek a bankkártyáját és a személyi iratait is elvette, bár ezeket utóbb eldobta.
A nő harmincezer forintot vett ki egy férfi nadrágjából, mialatt a tulajdonos apás szülésen vett részt.
Cs. Tamásné a munkatársait is megkárosította, az osztály adminisztrátorától huszonötezer forintot, az egyik orvostól pedig négy alkalommal összesen százhúszezer forintot lopott el.
A Salgótarjáni Járási Ügyészség Cs. Tamásnét lopás bűntettével és vétségével, közokirattal visszaéléssel és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaéléssel vádolta meg.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 25. 07:45, szerda | Kék hírek

Tizenkét éves lányt gyilkolt meg egy férfi Nyíregyházán

Tizenkét éves lányt fojtott meg egy 32 éves férfi Nyíregyházán, a gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették - közölte a honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden.

2024. Szeptember 21. 09:26, szombat | Kék hírek

Illegális benzinkút működött egy fehérvári kamionmosóban

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fehérvári osztálya tíz férfit fogott el egyszerre, akik részt vettek a jogellenes üzletben. Kettőjüket pénzmosással, nyolcukat sikkasztással gyanúsítják.

2024. Szeptember 19. 08:08, csütörtök | Kék hírek

Élőben követték a biztonsági kamerán, így kapták el a kerékpártolvajt - Videó

Összesen kilenc bringát vitt el a tolvaj.